Sok enyhülést nem nyújt, csak sárga homokkal borítja be Palermót. A tavasz kezdetének igazi jele! Na jó, meg talán a 22 fok, napsütés és libbenő szoknyák is a tél végéről árulkodnak. Hogy vártuk már! Egyik napról a másikra lecserélve az eddigi otthoni "szaladgálós" öltözetet - harisnya-hosszúnadrág-zokni+trikó-póló-két pulcsi, kapucnival - egy kevésbé fagyállóra, az egyik takarót végre a szekrénybe dugva, erkélyajtót-ablakot nyitogatva, végre mi is fellélegezhettünk - nincs több szenvedés, fagyoskodás a lakásban!
Így az első napfényes hétvégét a tengerparton töltöttük. Nem is lehetett volna másképp. Egy jó könyv, egy üveg sör, szendvics-ebéd párosult Mondello fehér homokjához és türkizszín vizéhez. Egy tökéletes márciusi nap.Ám csak hogy munkáról is legyen szó: megtartottuk első meetingünket a saját projektjeinkkel kapcsolatban. Épp ideje volt egy kis motivációhoz jutni, és mi más lehetne jobb motiváció annál, mint hogy kivitelezheted a saját ötleteidet, igazán azt csinálhatod, amit szeretsz! Kisebb kuncogás fogadta a beszámolómat, vagyis inkább a tényt, hogy két projekten is dolgozni szeretnék (ami hivatalosan saját projekt, mert aztán fut mellette még száz meg száz). Túlbuzgó, mondhatnánk. De maradjunk inkább a túlmotivált kifejezésnél, erősen pozitív értelemben :)
A megbeszélés végén Jeanne elvitt minket egy szenegáli étterembe. Ami igazából egy kis lakás átalakítva, tábla és egyéb felhívás nélkül, igazán csak bennfenteseknek. Klausztrofóbiásoknak kevésbé, mivel az emeleti étkező plafonja pont a kobakomat súrolta.
Palermói ittlétem eddigi legfenségesebb ebédjét fogyasztottam el! Hiába az egyszerű étek - hal rizzsel és párolt zöldségekkel -, az ízek mennyeiek voltak! Minden puha és omlós, fűszeres épp amennyire kell, tökéletes harmóniában egymással! (Mindez három euróért!)
Hogy megkoronázzuk eme rendkívüli menüt, átugrottunk a szomszédba Ciccio-hoz - azaz Palermó legjobb cukrászához! Még mindig hadilábon állok egy teljes adag fagylalt elfogyasztásával - hát itt nem húzzák le a fagylaltos kanalat az edény szélén... Nagy sláger a briós, azaz a szendvicsbe töltött fagylalt - eszem vesztem, miket ki nem találnak.
Így indult a napom, mielőtt buszra szálltam volna, előttem egy 15 órás utazással. A reggelt már Leccében köszöntöttem.
Olaszországban sosem vagy egyedül. Mindig akad egy kedves egyén, aki szívesen szórakoztat társaságával. Hát én is ráakadtam egyre, az utazás vége felé. Meglepetésemre nem csak én vagyok olyan elvetemült, aki képes buszra szállni, hogy eljusson Szicíliából Pugliába, bár Giovanninak jó oka volt rá - állásinterjún volt Cataniában. Bari végállomáson, mielőtt vonatra ültünk volna, hogy folytassuk utunkat, még elfogyasztottunk egy kávét a sarki "presszóban", kellemes társalgással ízesítve azt. Kedvesek ezek a rövid ismeretségek, mindig megerősítenek abban a naiv kis elméletemben, hogy az emberek szeretni valóak.
(Tegnap például egy fiatal hölgy tartott nekem főzőórát az élelmiszerboltban, a salátás pult mellett. Imádnivaló.)
 |
| pasticciotti |
Salvival az állomáson találkoztunk. Úgy köszöntöttük egymást, mintha csak múlt héten találkoztunk volna utoljára. A kötelező kávé és reggeli után - pasticciotto, a tipikus leccei sütemény, meg merem kockáztatni, hogy versenyre kelhet a cannolival - egy jó barátjához vitt el, akik felajánlották a vendégszobájukat (saját fürdővel!) itt tartózkodásom idejére.
Vendéglátóim egy igazi művész család, két apró gyerekkel, az egyik alig múlt tíz hónapos. Egyszerű ház, hatalmas ebédlővel, virágos kerttel. Pont kikapcsolódáshoz való.
Sonia, a ház asszonya finom pesto-s spagettivel kedveskedett nekünk ebédre, és isten tudja felsorolni, még mi jóval. Már jócskán öt óra felé járt, mikor Salvival útra keltünk, és meglátogattuk Otranto városát a tengerparton. Azaz hivatalosan Torre di Otranto-t.
 |
| La torre |
Lecce régióban szinte minden tengerparti városban találsz egy tornyot a parton - régen arra használták őket, hogy időben jelezhessék, mikor jönnek a törökök. Így sok város a Torre 'előnevet' kapta.
Ma múzeumként és kulturális színtérként üzemel a hely - éppen egy programsorozat megnyitójára toppantunk be. Egy híres olasz színész emlékére szerveztek kiállítást, filmvetítést. Így hát a kultur-program sem maradt ki a vakációból :)
Vacsorázni egy helyi vendéglőbe mentünk, ahol a kardhal és a garnélás-cukkinis gnocchi-hoz finom házi bort szolgáltak fel. Nem is kellett este álomba ringatni.
A pénteket az irodában töltöttük. Mit iroda! Egy hatalmas farm, hatalmas réttel, közepén egy régen-volt istálló felújítva és átalakítva irodának. Salvinak dolgoznia kellett, így én is rendbe szedtem a tennivalóimat, megírtam pár cikket a hivatalos evs blogba, megszerveztem pár meetinget, előkészítettem az új projekteket. Kettő körül megismerhettem, milyen az olasz gyorskaja - a város szélén lévő plázában ebédeltünk. Itt az előétel (antipasti) is főételnek felel meg, öt kisebb fogást választhatsz, mind színes-ízes, könnyű, ám tartalmas. Mivel éhes voltam, percek alatt eltüntettem a tányérról a mozzarellás paradicsom-salátát, a mortadellás-pepperónis tekercset , a tonhallal töltött padlizsánt, a rántott gombát és a sonkás-sajtos rántottát.
Este, amíg Salvi egy megbeszélésen volt, kellemes sétát tettem az óváros macskaköves utcáin. A legforgalmasabb téren ráleltem a görög amfiteátrumra, majd pár sarokkal arrébb a híres barokk katedrálisra. Az esti fények és a város hangulata annyira kikapcsoltak, hogy képeket is majdnem elfelejtettem csinálni...
 |
| Coast to coast |
Szombat reggel indultak a nagy felfedezők - coast to coast (parttól partig) kirándulás! Autóba ültünk, és a nyugati parton elindulva végiglátogattuk a legszebb helyeket Salentóban. Elsőként egy kikötőben álltunk meg, ahol halat vettünk, mivel estére egy kis interkulturális vacsorát terveztünk Soniáéknál. Majd megebédeltünk Gallipoliban - kötelezően tenger gyümölcsei és házi bor, egy kellemes vendéglő tengerre néző teraszán elfogyasztva. Az utat az otrantói bauxit-tónál zártuk, avagy az ezer-szín tavánál, ami, ha rásüt a nap, milliónyi árnyalatban játszik.
 |
| Tenger gyümölcsei előtte... tenger gyümölcsei utána! |
 |
| Cava di bauxite |
És elérkezett a perc - életem első gulyáslevesének premierje. Goulash, nemzetközi nyelven, nemzetközi konyhákon, ami igazából nem is gulyás leves, hanem inkább pörkölt - így még Salvinak, a nagy utazónak és volt szakácsnak is okoztam meglepetést a jóval hígabb verzióval. Mindenesetre, megnyugvásomra nagy sikert aratott. Előtte-utána Sonia házi sütésű pizzájával és Salvi tenger gyümölcseis kuszkuszával hízelegtünk a hasunknak.
De hogy a nagy evéseknek ne legyen itt vége, vasárnap egy mega-szuper családi ebédre voltam hivatalos Salvihoz. Nagymama-nagypapa, testvér-unokatestvér, nagybácsi, unoka, mind egybegyűltek, hogy együtt töltsék ezt a kellemes délutánt. Volt ám terülj-terülj asztalkám, a nagymama csak úgy tömte volna belém a süteményt. Az ebéd végeztével a felnőttek az asztal felett vitatták meg a heti eseményeket (ami avatatlan füleknek akár hangos veszekedésnek tűnhetett volna), a gyerekek a kertben játszottak a kutyákkal. Én meg próbáltam felfogni valamit a salentói dialektusból, vagy abból az ó-görög nyelvből, amit a régi öregek beszélnek egymás között.
Az este zárásaként a moziban kötöttünk ki, ahol megnéztük Ferzan Özpetek, manapság felkapott olasz rendező új filmjét, a Magnifica Presenza-t. Könnyed szórakoztató darab, kedves kis élet-szituációkkal fűszerezve. Tökéletes zárása a hétnek.
A hétfőt ismét az irodában töltöttük - hiába, munkanap -, majd egy utolsó leccei séta után Salvi kivitt az állomásra, miután megígérte, hogy augusztusban meglátogat Magyarországon. Véget ért a kis vakációm, és már robogtam is hazafelé Palermóba.
