Dolgos hetek és a jól megérdemelt pihenés

Sikeresen véve a leküzdhetetlennek tűnő akadályokat, végre túl vagyok az első saját projektemen!!

Nem mondom, azért alaposan megizzasztott a dolog, de pár idegbajos nap és kirohanás után végül megnyugodott a lelkem, sőt, ennél pihentebbnek és elégedettebbnek még nem is éreztem magam az elmúlt hónapok alatt.

A felkészülés és a meetingek, brainstorming-ok ideje lejárt, és elérkezett az a pont, amikor már 'tényleg' csinálni kellett valamit. Nem is olyan egyszerű gyakorlatba ültetni azt, ami elméletben oly tökéletesen működik. Átmenetileg beköltöztem a CESIE-be, és ki sem mozdultam onnan, amíg minden a helyén nem volt.
Majd elérkezett a nagy nap...

Egy hétfő délutánnal kezdődött a tréningem, a kötelező csapatépítés és ismerkedés után nekiláttunk a résztvevőkkel, hogy különböző non-formal activities-en keresztül (az már szomorú, ha google fordítót kell használnom a magyarhoz, igaz?) együtt fedezzük fel a palermói valóságot, az itt élő bevándorlók történeteit és helyzetét. Az utolsó két nap a városban készítettek fotókat a témával kapcsolatban, amikről aztán a záró napokon prezentációt tartottak. Most készülünk éppen a holnapi kiállításunkra!
Az angol beszámolót itt találjátok, sajnos épp lusta vagyok részletezni az eseményeket...

Mivel már a második hétvégém telt azzal zsinórban, hogy különböző programokon kellett részt vennem munka végett, úgy gondoltam, itt az ideje meglátogatni távoli cyber-ismerősömet: Esztert, aki Agrigento környékén önkénteskedik. Ideje volt már személyesen is találkoznunk!

Marissal útra keltünk, és mivel csodák csodájára még volt is közvetlen busz Campobello di Licata-ba (nem jellemző ám ez az olasz tömegközlekedésre), kb. három óra döcögés után meg is érkeztünk egy szombat délután.
Az első dolog, ami megfogott minket: a csönd és nyugalom! Az egyetlen dolog, ami hiányzik Palermóból. Itt volt hát egy tökéletes hétvége előttünk.





Eszterék hárman vannak önkéntesek, Anna Örményországból és egy lett srác (vagy litván, mindig keverem) laknak vele egy fedél alatt. A lányokkal délután városnéző körútra mentünk - körbejártuk a parkokat és tereket, és meglátogattuk a város híres festőjének Dante-parkját, ahol az író Isteni Színjátékát keltette életre.

Este természetesen kötelező programként a bárban kötöttünk ki, ugyanis BL döntő mérkőzés volt, na meg Eszternek fájt a torka, és pálinka híján valami erőset kellett innia, mi meg úgy gondoltuk, támogatjuk - hiszen ugye ökör iszik magában.

Másnap korán keltünk, mivel a WWF természeti parkjába, a Torre Salsa-ba szervezett nekünk programot Willy, az önkéntesek koordinátora. Kissé kalandos volt a túra és extrém a fel- lemászás, de megérte - elég ha a képek beszélnek.

Torre Salsa

Később egy másik parkba kocsikáztunk át, és előkerült a piknikes kosár. Jó olasz módjára faltuk az olívabogyót, sajtot, szárított paradicsomot és társaikat, majd elsétáltunk a tengerparthoz meditálni.

Végül utolsó állomásként a Scale dei turchi-t másztuk meg - a "törökök lépcsőit". 

Scale dei turchi

23. életévem első hete

Na, hát az úgy esett, hogy születésem után pontosan 23 évvel egy napsütéses délutánon, baráti körben fetrengtünk egy palermói parkban, miközben hűs söröket kortyolgattunk és saslikkal csillapítottuk étvágyunkat.

Igazán nem vágytam nagy ihaj-csuhajra, csak a barátokra és egy kellemes délutánra, amikor nem kell semmire sem gondolni, és élhetünk csak úgy a magunknak.

Szerencsére odafent is úgy gondolták, hogy na jó, ennyit megérdemel ez a leány, szóval e napra mellőzzük a szelet, esőt, és küldjünk egy kis igazán-meleget. Kívánni sem lehetne többet.

Másnap folytatódott az ünneplés, habár igen nyugodalmas módját választottam: manikűr-pedikűr, arcpakolás-hajpakolás, egész nap pizsamában lézengés, majd szülinapi vacsoraként grillcsirke és egy jó adag sült krumpli eltüntetése.

készül a csoda-grill

nyársra húzlak ebadta!

Ám a csodák is csak három napig tartanak, így visszatérve a való életbe, hétfőn nekifogtam a jövő héten kezdődő tréningem előkészületeibe.
Röviden: idegbaj, stressz és ezek kedves további változatai. Legalábbis tegnap estig jó adagban, most már kevésbé. Mert hát, jöjjön aminek jönnie kell! (A maximalizmusom fog egyszer sírba vinni.)

Azért sikerült rávennem magam, hogy május elsején ne egész nap a számítógép előtt üljek, és kicsit elfeledkezve a munkáról (persze azért vittem magammal a tanulmányozásra szánt könyveket...) elszabaduljak Palermóból. Ha nem is messze, de legalább csak a szomszédba.

Gwladys-szel és Marissal elbuszoztunk a Capo Gallo Nemzeti Parkhoz, de most nem a mondellói bejáratához, ahol anno túráztunk, hanem Sferracavallo felől közelítettük meg. És bár a sziklák érdekes mintázatúra formálták a bőrt a hátamon napozás közben, mégis az eddigi legszebb élményben volt részem. A hullámok robaján kívül mást nem is hallva, a vízi világban gyönyörködve, csendben és meghitten töltöttük ezt a szép napot.

Csütörtökön volt az utolsó olasz órám az angol senior önkéntesekkel. És pénteken már utaznak is vissza Angolföldre. Igazán hiányozni fognak, sokat lehet tanulni az idősebbektől, és igazán értékes időt lehet velük tölteni.

Tegnap a fogyatékosok központjában tartottak előadást - egy kis színdarabbal készültek az ottaniak. Annyira izgatottak voltak, nagyon beleélték magukat a dologba, felváltva kiabáltak, hogy "nézd ott az anyukám!! Dóra Dóra találkoztál már az anyukámmal? Eljött megnézni minket!!". Le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról egész délután, annyira aranyosak voltak :) A műsor után táncoltunk, ettünk, és nyolc óra felé elköszöntünk, mert estére programunk volt.

Vasárnap és hétfőn lesznek a választások, és ennek örömére a politikusok a kampány ideje alatt minden egyes hétvégén koncerteket és különböző bulikat szerveznek - nem mondom hány milliós felszerelésre - színpad, fények, hangtechnika - és mennyibe kerülő zenészekre és együttesekre költik a pénzt annak érdekében, hogy szimpatikusabbnak tűnjenek a választópolgárok számára. Hiába, az olaszok szeretnek inni, enni és bulizni.

És akármennyire is próbáltam kikerülni mindenféle politikai eseményt, beleértve a koncerteket is, tegnap végül a piazza Maggione-n kötöttünk ki (itt tartottam a születésnapomat is). Mindent egybevéve kellemes este volt, igazi fesztivál-feeling, egy kis klausztrofóbiával fűszerezve. Vucciria, Ballaró, minden hely kiürült, és az emberek áttelepedtek a parkba. Az utolsó koncert után pedig hazaballagtunk...