Auguri!

Avagy Buon Natale, Buone Feste, kinek hogy tetszik :)

Bevallom őszintén, így az ünnepek közeledtével elkapott a, ha nem is honvágy, de a család/barátok hiánya, és pár nappal karácsony előtt nekiláttam repülőjegyet vadászni. Hiszen kinek ne hiányozna a kecskeméti forraltboros, amit minden nap meglátogattunk, akár hóban-fagyban vacogva is; karácsonyozás a lányokkal, készülődés a családdal, apa halászléje, Ildi és anya ahogy veszekednek, hogyan legyen a fa feldíszítve, mama-sütik és minden földi jó, na meg hát a nagy nevetések az asztal körül.


Hiába volt minden próbálkozás, karácsonytól szilveszterig horribilis összegekért lehet csak utazni. Így hát elmaradt a meglepetés.

Nem sikerült hát átéreznem a karácsony szellemét, ami nem csoda, hiszen Palermóban még mindig legalább 12 fok van. Hó sehol, csak az eső... de az legalább rendesen (It rains cats and dogs, ahogy Marie mondaná:)).

Klau <3

A kissé borús hangulatot enyhítvén a munkatársak rendeztek egy elő-karácsonyi vacsorát Andrea (ffi) lakásán. Ismét bevetettem a lángost, ami megint jó ötletnek bizonyult. Az asztal rendesen meg lett pakolva mindenféle finomsággal, karácsonyi édességgel. Panettone az új kedvencem, nom nom nom :)
Közben Dario, aki az apartmanokért és egyéb praktikus dolgokért felelős az irodában, előadást tartott nekem a pálinkával való szerelméről. Nem volt nehéz neki karácsonyi ajándékot találni...:)

Csütörtökön a CESIE irodában folytatódott a móka - meghívták az összes munkatársat, önkéntest, és a különböző központok vezetőit/dolgozóit. A lazacos szendvics és panettone hamar bevégezte sorsát, és a finom szicíliai vörösbor sem sokáig árválkodott az asztalon. Az este végére még táncra is perdültünk, egy félig brazil-félig olasz leányzó diktálta a ritmust - le sem tagadhatná a származását :)

Szenteste előtti utolsó nap szinte kihalt volt minden - mármint a munkahelyek! Sem a Liberában, sem a Moltivoltiban nem találkoztam két embernél többel. Hanem az utcákon! Mozdulni sem lehetett az utolsó pillanatban vásárolgató-kapkodó emberektől. Bevallom, én is köztük voltam, mivel egy-két embernek szerettem volna valami apróságot adni. Végül nem találtam semmi személyeset, így karácsony utánra halasztottam a karácsonyi ajándékozást... legalább meglepetés lesz :)

ilyen az igazi palermói karácsonyi szellem! :)

Marissal találkoztam munka után - körbejártuk a várost, hogy rájöjjünk, semmi értelmes dolgot nem lehet kapni, amit a mi pénztárcánk engedne... hát inkább hazaballagtunk, pizzát rendeltünk, kinyitottunk egy üveg bort és megnéztünk egy filmet. Úgy látszik, ez kezd hagyománnyá válni nálunk :)

A szombati napon mindenki sürgött-forgott - készülődtünk az esti vacsorára. Én hagymalevest főztem, 14 főre - el is fáradtam, mire elcipeltem a másik lakáshoz. Volt ám terülj-terülj asztalkám! A menü a következőkből állt (ha sikerül nem kihagynom semmit:)):

1. Hagymakrémleves
2. Rizs ill. tojásos-hagymás burgonyapüré
    Indiai krumplisaláta
    - paradicsomos-fűszeres sült zöldséggel
    - ananászos csirkével
    + tonhalsaláta
3. Francia kókuszos sütemény (flan au coco)  almapürével
    Palacsinta
    Csokis csók

Kísérőnek pesztós-kolbászos falatkák - amit Henrik művészien tálalt - , lazacos-katonák, narancs grog, sangria.
Már a második fogásnál gomboltuk a nadrágot, de végül egész este ettünk. Másnap délutánig nem is volt gondunk az éhséggel :)

A vacsora és a kedves tósztok alatt végül mind úgy éreztük: igen, karácsony van, és habár mindenkinek hiányzik valaki, mégis szerencsések vagyunk, hogy olyanok vesznek körül, akiket szeretünk...

Roma che bella!

Kezdenek rendszeressé válni a hetek kis otthonunkban, így hát sok újat erről nem írhatok. Habár a munka változatos, mégis kialakult a napi/heti rutin, ami eddig hiányzott az életünkből.

Ám mindig sikerül valamivel megtörni a rendszert - csütörtökön egy nemzeti ünnep miatt szabadnapot kaptunk. A hőmérő igazi téli fagyokat mutatott... közel 19 fokban útra keltünk, hogy megmásszuk a híres-hírhedt Capo Gallo-t! Boldogan vágtunk neki a túrának, annak ellenére, hogy ösvényt nem találtunk. Bátor sziklamászókként, szinte hasalva a talajzaton, felküzdöttük magunkat egy darabig. Rövid pihenőnk során, lenézve a csodálatos látképre a tengerrel,  rá kellett jönnünk, hogy lefelé talán még kalandosabb lesz az út. Így hát páran visszafordultunk (szégyen, én mondom...), és a talpunk alól kigördülő kavicsokkal küzdve nagy nehezen ismét vízszintes síkra kerültünk. (Maris egy hegyi kecske, egy perc alatt leért, míg mi egy órát szenvedtünk.) Mivel a hegy egy nemzeti parkban emelkedik magasba, úgy gondoltuk, felfedezőútra indulunk. Nem is bántuk meg - a képek magukért beszélnek.

Capo Gallo 

Kilátás a magasból

Tyúkhúsleves volt ez a léleknek, ahogy az angolok mondanák - igazán vágytunk már kicsit kiszabadulni a nyüzsgő városból. Végül letelepedtünk egy vendéglőnél a tengerparton, és megrendeltük a jól megérdemelt pizzánkat. Egy kis 0.66-os olasz sör mellé (itt 0.33 és 0.66 literes üvegekben árulják) és utána egy kávé volt a jutalmunk. Még egy fagyi is belefért :)

Estére bőröndpakolás és ajándék-csomagolás volt tervbe véve, majd alvás - hiszen hajnalban irány Róma! Az utóbbit sajnos nem sikerült kivitelezni, akármennyire is próbáltam, este nyolckor nem akaródzott nyugovóra térnem. Így hát egy rövid Anett-randi után éjfél körül lefeküdtem - sikerült is aludnom két órát.


Hajnali háromkor indultam az állomásra, hogy elérjem a négy órási buszt a reptérre. Hétkor felszálltunk, majd még plusz 40 perc vonatozás után megérkeztem a Termini pályaudvarra. Apukám már ott várt rám! :) Egy jó kis olasz kávéval indítottuk a napot, majd irány várost nézni!

Szavakkal nem lehet leírni, milyen gyönyörű Róma - akárhová nézel, valami csodát látsz! Kisebb fajta előítélettel indultam a fővárosba, hiszen Róma, áh, tipikus turista-hely, biztos csupa közhely, meg hát láttuk mi ezeket képen történelem órán... De amint nekivágtunk a városnak, magával ragadott a hangulata. Fel sem tudtam fogni, mi minden vesz minket körül, a rómaiaknak pedig mennyire mindennapi látvány ez.

Kettőkor volt találkánk Salvival, így hát még megittunk egy sört apu törzshelyén :) Majd kedves olasz barátom elvitt minket egy igazi hagyományos római étterembe - figyelmes kiszolgálás, finom bor, ínycsiklandó ebéd (tenger gyümölcsei salátával indítva - első élményem a polippal :)), kellemes társaság.

egy hosszú nap után :)

A délutánt Salvival töltöttem, egy hosszú séta és beszélgetés után caffé d'orzo-val zártuk a napot. Apuval azért természetesen még lenéztünk a közeli tavernába:)

Elég gyorsan teltek a napok, hiszen annyi mindent meg akartunk nézni - a vatikáni múzeumokat, a Pantheont, a Fórumot, ami csak belefért. Reggeltől estig mentünk, megszakítva a napot egy kellemes ebéddel, így is úgy éreztem, hogy még csak felét sem láttuk Rómának. Igazából sokszor nem volt konkrét úticélunk, mivel mindig megpillantottunk valamit a távolból, amit érdemes volt megnézni.

Sajnos rövid volt ez a három nap, így hétfőn kikísértem apuékat az állomásra, és elköszöntünk egymástól. Este Katerinával, egy görög EVS önkéntessel volt randevúm. A Pantheon elött ücsörögve, nagy adag fagylaltal a kezünkben, az esti fényekben elemeztük az olasz életvitelt - miért nincsenek itt kövér nők/emberek? Mi csak hízunk a tésztától, mi lehet a titkuk? Még a testmozgásra sem lehet fogni a karcsúságukat, mivel Salvi bevallása szerint is lusták honfitársai - kedvenc képem a metró aluljárójáról, mikor az emberek sorban állnak a mozgólépcsőnél, közben a hagyományos lépcsőt senki sem használja.
Később csatlakozott hozzánk két barátja, akikkel elmentünk vacsorázni. A Baladin nevű sörözőben telepedtünk le, ahol aztán minden féle-fajta sör kapható, mellé finom hamburgerekkel. Kellemes volt a társaság, így nem is sikerült elérnem az utolsó metrómat - Matteo végül három óra felé hazafuvarozott minket.

Másnap ismét korán kelés, irány haza! Édesek voltak a lakótársaim, majd' a nyakamba ugrottak, mikor megérkeztem :) Eléggé kimerített az utazás, így hát alváson kívül nem is nagyon csináltam mást aznap.

A hét most valahogy lassan telt, sok volt a munka, érződik, hogy közelednek az ünnepek is. Habár végre itt is felkapcsolták a fényeket, mégis olyan 'fake-christmas' érzése van az embernek... hogyne volna, hiszen még mindig 17 fok van!!

Szerda este a Moltivoltiban volt filmvetítés, így előtte elmentünk a Ballaróra inni egyet. Még mindig nem tudom megunni ezt a helyet, a sok emberrel, akik kint ülnek sorokban az utcán, a taverna előtt :)
Tíz órakor kezdődött a film, így hát későn értünk haza. Itt egyszerűen tényleg nem találunk alkalmat a pihenésre :)

tükörfej - észrevették..:P

Azért csak elérkezett a hétvége is. Mindenkinek kellett már a kikapcsolódás, így hát kb. 13-an indultunk neki az estének. Ballaróról tudni kell, hogy habár szól a zene, nem szokás táncolni - meg is lepődtek az emberek, mikor látták, hogy minket ez nem zavar:)  (Ahogy Laura mondta: If I go out - I go out! :)) Páran csatlakoztak is hozzánk, lehet, új hagyományt teremtünk :D

csak mint otthon :)

A titkos partihely :)

Végigjártunk még pár helyet, végül eluntuk a mászkálást, és felhívtuk Salvo-t, az egyik mentorunkat, hogy ő merre jár. Vucciriához közel találkoztunk, és csak annyit mondott: 'Gyertek utánam, ne kérdezzetek semmit'. Egy majdnem teljesen leeresztett garázsajtón bújtunk be, ahol elsőként egy bárpult, majd a tánctér fogadott minket. Fotókat nem nagyon csinálhattunk, mert Salvo rögtön eltetette velünk a fényképezőgépet - kikövetkeztettük, hogy ez egy 'privát' illegális bár. A hangulat - talán pont ezért - nagyon jó volt, mindenki ismert mindenkit, és láthatóan jól szórakoztak az olasz muzsikára :)

Fél négykor kerültem ágyba, így hát a mai nap a semmittevésé. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert már nem bírtam nézni, hogy hogy néz ki a konyha, így azért belefért egy kis takarítás is :)

egy kis karácsonyi hangulat :) /Teatro Massimo/

Nyugodalmas hétköznapok :)

Szerdán a Moltivolti helyett a Liberában dolgoztam, mivel nem működött az internet a gépemen. Szegény úgy néz ki lassan kileheli a lelkét, de azért még bírja a strapát. Nem úgy, mint a fényképezőgépem – teljesen megkergült, random állítgatja be magának az opciókat. Úgy hogy most a következő terv félrerakni egy új fényképezőgépre. Úgy is annyi fotózni való van itt, kár lenne nem megosztani veletek J

Veronica és az egyik maffia áldozat édesapja

Mivel az egyik Liberás lánynak, Veronica-nak születésnapja volt, este kiültünk egy bárhoz koccintani. A munkatársak nagyon jó fejek, néha olyanok, mint a nagyra nőtt ovisok, de ha munkáról van szó, nagyon elhivatottak. Rachid új ötlete, hogy tanítsak angolt a Zen-ben. Szuper lenne!

Libera People

Rachid a sportnapon

The Boss

Sajnos nem maradhattunk sokáig, mert már egy másik helyen vártak minket (így megy ezJ). Sinem, az utolsó a régi önkéntesek közül búcsúbulit szervezett. Mind a Cesie dolgozók, mentorok, önkéntesek, egy épp most futó ifjúsági csere tagjai, mind ott voltak – legalább negyvenen, ha nem többen. Egy olasz sráccal beszélgettünk, és próbálta kitalálni, ki honnan érkezett. Rám kérdezés nélkül azt mondta, hogy olasz vagyok J Össze-vissza dicsérnek mostanában, hogy milyen jól beszélem a nyelvet – megjegyzem meg is ragadok minden alkalmat, hogy gyakoroljam. Nem gondoltam az elején, hogy ilyen könnyű lesz olaszul beszélni, főleg szakmai témákról, de eddig nem ütköztem akadályba. Bár érteni még mindig többet értek, mint amennyire ki tudom fejezni magam.

A szomszédok örömére 2 körül elszállingóztunk, mivel másnap mindenki dolgozott.

Csütörtökön az egyik maffia-áldozat, Mario Francese fia tartott beszámolót és könyvbemutatót az egyik iskolában. Bár érdekes dolgokról beszélt, egy óra után már nem tudtam koncentrálni… Nico azzal küszködött, hogy ne aludjon el, Laura pedig felvételeket készített a dokumentumfilmünkhöz.

Pane alle milze

Este pedig egy igazi szicíliai partiba voltunk hivatalosak! Kipróbáltunk mindent, amit az asztalon találtunk, még a leggusztustalanabbakat is J PANE  ALLE MILZE (szendvics, benne sült lép…) -  a másnaposságot gyógyítják vele J Finom olasz vörösborral egészen kiváló. Na és a desszert!!

Dolci siciliani

A parti zenével és tánccal folytatódott, igazi etno muzsikát játszottak nekünk, annyit táncoltunk, hogy mindenkiről folyt a víz az este végére! Tanítottam a lányoknak magyar táncot, tanultunk dél-olasz táncot (tamurriata), és az a néptánc (pizzica) is terítékre került Salentóból, amit még Camilla tanított nekem Cipruson! J

Az olaszok szeretnek hét közben bulizni, de hát sajnos másnap megint munka…  J 

(Úton hazafelé felfedeztünk egy kidobott szekrényt, ami pont kapóra jött a konyhába, hát levadásztuk :D)

így rendezd be a lakásod chapter 1.

A péntekem elég hosszúra nyúlt. Este hétkor fejeztem be a fordítást, tele volt a fejem olasszal-angollal. Úgy hogy nem is csoda, hogy skype-olás közben véletlen beszúrtam egy-két angol szót is… De legalább végre összejött a randi a családdal. Hoppá, már csak pár nap, és irány Róma!! J

Úgy döntöttem, az estét itthon töltöm, teljesen kidőltem. Hiányzott egy kis pihenés, egész eddig nem volt szabad hétvégém. Úgy hogy most a szombat-vasárnapot a filmezésnek, főzésnek, takarításnak szentelem. Ideje volt már egy kis magyarost enni, így elkészült életem első töltött paprikája is J 

Esti programként megnéztük a Never Let Me Go-t angolul. Ahogy fölkapcsoltam a villanyt a film végén, láttam, hogy mindegyik lánynak potyognak a könnyei… oké, legközelebb vígjátékot választunk J

És végre kezd összeállni minden…

Csütörtökön filmklubot tartottunk. Azaz az olasz tanárunk, mivel imádja a filmeket – minden órán mutat egy részt egy olasz filmből. Aznap a Nuovomondo-t (angol címe The Golden Door) néztük meg, ami több szempontból is érdekes volt: a történet szerint egy olasz család emigrál Amerikába, jobb jövőt remélve. Az első világháború után sokan itt hagyták Itáliát, és szétszóródtak a Föld különböző pontjain. A téma tehát a bevándorlók helyzete volt, ami elég aktuális a mai napig, de az olaszok elfelejtik, hogy ők ugyan ilyen helyzetben voltak/vannak/lehetnek. Több történetet is hallottunk az óra folyamán a többi diáktól, pl. nem akarták kiszolgálni őket a boltban, mert nem ’eredeti’ olaszok (pedig a marokkói lányról meg sem mondanád, hogy külföldi) – elég erős a rasszizmus más népekkel szemben (kivéve, ha látják rajtad, hogy van pénzed…).

Délután a Liberában dolgoztam, és végre összeállt a kép, megálmodtuk, mit csinálunk a kilenc hónap alatt! Ugyan is mindenki attól szenved, hogy nincs elég munka a központokban. Hát mi fogtuk magunkat, és kreáltunk egyet. Dokumentumfilmet készítünk a Libera tevékenységéről, olaszul, angol felirattal, illetve csinálunk egy angol/francia brosúrát is. Majd feltöltögetem az eddig készült részeket J

Hazafelé beugrottam pár boltba, jajj, hát mi történt: elkapott a vásárlási láz… J „Sajnos” muszáj volt bővítenem a ruhatáram pár dologgal, mivel eddig egy nap sem éreztem úgy magam, hogy na igen, így most szívesen mutatkozom az utcán. Eddig J

Tesómmal sikerült összehozni egy skype-randit, otthon maradt ruhákat válogattunk, amit apu kihoz Rómába, és rá kellett jönnöm, hogy már egy hónap alatt teljesen megváltozott az ízlésem. Teszem hozzá, itt nem nagyon lehet kiöltözni vagy szoknyát venni, mert ha mégis megtennéd, úgy néznek rád, mint egy földönkívülire… vagy rosszabb. Lányok készülhettek, a fele ruhám rátok hagyományozom J

Pénteken egy házibuliba voltunk hivatalosak, ám a helyszínen kiderült, hogy alulöltöztünk – öltönyös-nyakkendős fazonok szórakoztatták a népet. Mindenesetre ilyen egy igazi olasz parti: egy négyszintes épület lakásai egybenyitva, mécsessel kivilágított lépcsősor, dj és ital a földszinten, buli az erkélyen, a lakásban és az utcán!

Corleone

Szombat reggel korán keltünk, Giro-ékkal (Libera) mentünk a híres Corleone-ba. Egy nagy iskolás csoporttal mentünk a földre, amit egy maffia tagtól vettek vissza. Érdekes történeteket hallottunk, interjúkat is készítettünk, később ti is láthatjátok. Jó volt végre kiszabadulni a városból, gyönyörű napsütés, élénk színek mindenfelé… hiányzik a természet, szervezünk is valami túrát nemsoká.

Este mi más lett volna a program: irány Bocceria! Imádom ezt a helyet, szól a zene, tele emberekkel, mindig belebotlasz egy ismerősbe, ezerszer jobb mint a borutca, és egész évben nyitva tart!! :D (azért megjegyzem a forralt boros bódékat hiányolom…. J )

csak meg ne lássák, hogy lopom a lángost!

Vasárnap végre alhattam kicsit, de nem sokáig, mivel neki kellett állni készülődni az interkulturális partira… Míg Henrik és Noémi a lecsón ügyködtek, én krumplis lángost sütöttem itthon. Tejföl híján kutyultam valami fokhagymás krémet, ízre tökéletesen megfelelt. Látni kellett volna az asztalunkat, tizenöt perc nem sok, és minden elfogyott. Egymás után kérdezgették az emberek a lángos receptjét J Az észt leányzók oda voltak, úgy hogy most én lettem itthon a hivatalos lángos-sütő.

De hogyan is ismerkedtünk meg a szomszédasszonnyal. A sütőnk bemondta az unalmast (természetesen mindig van valami, ami nem működik), és a lányok tortája még csak félkészen szomorkodott a rácson. A signora szerencsére épp kártyapartit tartott a barátnőivel, így átkéredzkedtünk hozzá. Persze köszönetképp hagytunk neki mindenből egy kis kóstolót J

És elkezdődött a következő hét. A kantinban dolgoztunk, és megint isteni finomat ettünk! J Rakott krumpli olasz módra: csak hagymával, sok parmezánnal, tipikus olasz fűszerekkel és paradicsomszósszal meglocsolva!

Remével bevállaltuk, hogy kitakarítjuk a hatalmas szagelszívót a gáztűzhely fölött, hát – egy élmény volt. Még annyi zsírt és olajat lepucolni, fél lábbal a létrán, másik lábbal a gáztűzhelyen egyensúlyozva, vigyázva, hogy a zsír ne folyjon a ruhádra… igazi atléta mutatvány.

hagymapucolás (avagy sose viselj sminket a kantinban!)

Fél kettőkor végeztünk, és szaladtam is Giroékkal találkozni, mivel programunk volt az iskolás csoporttal a Zen nevezetű kerületben. A történet ami hallottunk: egy elhagyatott külvárosi rész, ahová a városvezetés kitelepítette a szegényeket. Ott hagyva őket víz és elektromosság nélkül. Ki kapott az alkalmon? A maffia. Beszereztek nekik mindent, cserébe ők irányítják a kerületet. Ilyenkor azért felmerül a kérdés, ez esetben ki a rosszabbik fél…

kiállítás a Liberában - maffia áldozatok

Szóval felpattantunk a Vespára - ez az igazi olasz módi – és elrobogtunk az iskolába.

A diákok már felismertek, és megint rám zúdították a kérdéseiket, a legnépszerűbb persze mindig a „Sei fidanzata?” (Van barátod?) J Giro és Lillo röplabdáztak velük, Rasid (olasz maratonista, ő tartja a nemzeti rekordot, indult az olimpián is) pedig a fociedző szerepét vállalta. Nem beszéltek többet a maffiáról – azon „dolgoztak”, hogy kiépítsék a bizalmat irántuk a gyerekekben. Nem könnyű dolog egy ilyen környéken, ahol a szülők egyik fele börtönben van, másik fele prostituált vagy bűnöző. A tanárok nagyon elhivatottak, főleg, mivel tisztában vannak a gyerekek családi és társadalmi helyzetével. Nekik a központ egy másik város, nem nagyon mozdulnak ki, ha mégis, csak azt mondják: megyünk Palermóba! Hiába vannak már Palermóban…

Így telnek most a napjaim, imádom a munkám, imádom az embereket, imádom a várost – ha fognék mindenkit otthonról és ide költöztetnélek titeket, már tökéletes is lenne minden J

Túl az első hónapon…

Elmaradásom oka, hogy egy hétig Catania-ban voltam az On-Arrival tréningen, ahol a csigalassú wifi, betegség és időhiány nem segített a bejegyzések gyarapításában. Na de most! Take your time, hosszú lesz J

Pénteken ünnepeltük Reme szülinapját, így úgy döntöttem, bemutatom főzőtudományom. Egy szimpla csoki tortával készültem, ami ha küllemre nem is, de ízre megfelelt az elvárásoknak. Megjegyzem, megharcoltam érte, mert se felszerelés, se normális sütő nem állt rendelkezésemre, innen-onnan kunyeráltam össze mindent. Külön kihívás volt a sütőport megtalálni a szupermarketben… de végül Marie-val el-activizyztük, hogy egy olyan izét akarunk, ami por, kevés kell belőle, és nagy lesz tőle a süti.

Kidekoráltuk a lakást, ám mivel a többiek késtek, mi már előre koccintottunk a lakótársakkal. Az észtek vodkát akartak inni, de mivel már minden zárva volt, és a mellettünk lévő kis bolt nem a széles áruválasztékáról híres, úgy döntöttek, bevállalnak egy „menta ízesítésű vodka-ízű szeszes italt”. Hatni hatott, de úgy nézett ki, mint Judit incsi-fincsije…

A szülinapi buli jól sikerült, kb. harmincan voltunk, így is hiányzott egy-két ember. Sajnos másnap indulnunk kellett Cataniába, így hát háromkor bezárt a bazár.

 

Szombaton négy óra alvás után elvonszoltuk magunkat, meg a bőröndöket a buszállomásra (gurulós bőröndnek külön öröm a macskaköves utca, gondolhatjátok, hogy a magas-sarkúm még nem érintette Palermó földjét…). Két és fél óra utazás után megérkeztünk Cataniába, majd nagy nehezen eljutottunk a szállásra is. Rögtön mellettünk a tenger, hatalmas hullámok, gyönyörű kilátás – közelebbről: szeméthalom és döglött állatok (a hét egy teknős felfedezésével kezdődött, és egy delfinnel fejeződött be). Nyárig ez nem is fog kinézni másképp. El tudom képzelni, hogy felveszik a diákmelósokat semmi lóvéért takarítani a partot. Valaki, munka nélkül? Csak dobjatok egy üzenetet, intézek mindent ;)

A tréning annyira volt jó, amennyire a szállás rossz. Kezdve azzal, hogy lehetetlen távolságra laktunk a központtól, pontosabban a reptér mellett, ahol ötpercenként szállt el felettünk egy repülő (a ház tetejét épp hogy nem vitte le), még hideg is volt és szörnyű volt a kaja. Ergo a csapat egyik fele először kidőlt a megfázástól, a másik meg később a gyomorrontástól. Egy délutánt én is ágyban töltöttem, másnapra már nem is volt komolyabb bajom. Talán ha több időnk lett volna pihenni, nem lettünk volna ennyire szerencsétlenek, de reggeltől estig program volt, korán kelés – későn fekvés.

Ellenben a „játékok” nagyon jók voltak, a trénerekkel is meg voltam elégedve, bár néha halálra untam magam, mikor először olaszul, majd angolul magyarázták el a feladatokat. Olasz óráink is voltak, minden délelőtt, ahol ismét csak a füzetembe rajzolgattam… végül azért csak kaptunk külön feladatot (másik két önkéntes is beszél olaszul, mivel ők már hat hónapja itt vannak).

Kedden bementünk a városközpontba, a piacon kellett interjút csinálnunk egy random emberkével. A piac neve Pescheria, ez a halpiac, egy a millió közül Cataniában. Hamar végeztünk, ezért elmentünk várost nézni meg inni egy kávét. Egy helyes kis kávézót találtunk, hasonlít a valaha volt kecskeméti Teátrumhoz J itt aztán mindenféle kávékülönlegesség fellelhető – én ginsengeset ittam.

Sajnos az Etnát nem igazán láttuk egész héten, állandóan takarják a felhők. Azonban Cataniában tényleg minden fekete a hamutól! A sziklák, a házak, az utcák… Érdekességként: amit ma látunk, az a nyolcadik város, azaz a nyolcadik Catania, ami felépült az évek során, mivel a vulkánkitörések elég sokszor lerombolták. Mindenesetre nagyon szép. Kicsit irigyeltem is az itteni önkénteseket, akikkel találkoztunk, mert sokkal nyugisabb, mint Palermo, sokkal szervezettebb, nem olyan kaotikus a forgalom… de aztán később még is csak jó volt „hazajönni” J

 

Kezdeményezésem eredményeképp vacsora után filmet néztünk az ebédlőben, mi mást, mint JóbarátokatJ Később kis esti szertartássá nőtte ki magát – ó a régi szép albis idők! J
Szerdán pedig egy olasz filmet néztünk, a címe Si Puó Fare, ajánlom mindenkinek, remek kis olasz szösszenet.

Pénteken az esős napok után végre kisütött a nap! Mindenkin látszódott, hogy nagyon hiányolta a jó időt, sokkal aktívabbak voltunk. És végre nem tésztát, hanem grillcsirkét kaptunk ebédre! Szerintem ami kilót leadtam Palermóban, azt mind visszaszedtem Cataniában… de sebaj, már elhatároztuk a lányokkal, hogy tartok nekik aerobik-órát a nagyszobában J

minden csupa kosz! :)

Ismét bementünk a városba, most az egyik tréner egyesületét, az Arci-t látogattuk meg. Maffia ellenes szervezet, sok-sok projekttel. A Liberával is dolgoznak együtt.

Szombaton még mindig jó idő volt, így hát úgy döntöttünk, megmártózunk a habokban (igen, lehet irigykedni, itt még november végén is lehet fürödni a tengerben! J). Úszni sajnos nem tudtam, mert hatalmasak a hullámok, nem is csodálom, hogy a parton van egy szörf-iskola…

Olasz 'Teátrum'

Ebéd után fogtam egy széket, Juci ipod-ját, lementem a partra kicsit kikapcsolódni. Sosem gondoltam, hogy az egyedül töltött idő ennyire hiányozhat, de annyira össze voltunk zárva a tréning ideje alatt, hogy mindenki kezdett kiakadni. És a zene is nagyon hiányzott! Hangosan énekeltem a dalokat az ipodról, remélem senki nem hallotta J

Vacsora után Sam énekelte a Hakuna Matata-t, és megkérdezte, magyarul hogy van. Végül mindenki beszállt, és az egész disney-betétdal felhozatalt elénekeltük franciául, spanyolul, németül és magyarul. Készíteni fogok belőle egy videót, valamikor a hét folyamán J

Este búcsúbulit szerveztünk, mindenki megnyugodott kicsit, hogy megyünk haza. Eddig sosem mondtuk Palermóra, hogy „haza”, de Catania után ez megváltozott… Nico előkapta a szaxofonját, és kierőszakoltam, hogy játssza el a La vie en Rose-t. Pradeep (India) megtanította, hogyan kell bollywood táncot járni, és mit fedeztem fel??? Az első szám, amire táncoltunk, nem mááááás, mint:

Szóval lányok ez nem vicc, ők tényleg így táncolnak indiában… készült videó rólunk is, de azt még meg kell kaparintanom valahogy J

Másnap indultunk haza, de a buszunk csak négy órakor ment. Addig konkrétan nem csináltunk semmit. Míg a csapat egyik fele a vonatállomáson szunyókált, mi először elmentünk ebédelni (isteni kebabot ettem! Végre hús!), majd fotózgattunk a partnál. Ő az új modellünk (sajnos hazahozni nem tudtuk):

Teljesen normális Olaszországban, hogy a gazdátlan kutyák az állomáson csöveznek. Legalább három-néggyel mindig találkozunk, a padok mellett heverészve, vagy csak ide-oda szaladgálva.

És végre itthon! Az első az volt, hogy bedobtuk a ruhákat a mosásba, mivel Cataniában egy felsőt kb. három napig használtunk, a hideg miatt mindent magunkra vettünk, amit csak találtunk. Plusz én elfelejtettem zoknit vinni, kettőből gazdálkodtam egész idő alatt…

Hajat mostam, és ágyba bújtam.

La Piazza Duomo

Hétfőn a menzán kezdtük, hatan voltunk összesen. Sokkal élvezhetőbb volt így, mint mikor csak ketten voltunk Sammel, mivel rengeteg a munka. Tanultam végre olasz receptet Giovanna-tól, a szakácsnőtől J Egész gyorsan elszaladt az idő, és még mosogatnom sem kellett J

Elefánt - Catania szimbóluma

Munka után beültünk egy latte macchiatóra, majd elindultunk a lakótársakkal bevásárolni. A piacon kezdtük, majd ismét jól megrakodva hazasétáltunk. Következett a szupermarket, ahol rengeteg pénzt elköltöttem, de úgy néz ki, meg van a kajám egy hónapra. Persze innen sem csupán két szatyorral távoztunk…

Szerelmeim az 1 eurós boltok, rengeteg mindent lehet találni, kezd alakulni a lakás. Másik nagy kedvencem az antikvárium, a mi utcánkban ötöt is találsz. Olyan boldog voltam, hogy ilyen olcsón találtam könyveket, már két szakácskönyvem, egy szótáram és egy novelláskötetem is van J

Az emberek egyébként annyira kedvesek, és nagyon szeretnek beszélgetni. A 1 Euro Shop-ban egy koreai fickó az eladó, vele beszélgettem vagy tíz percig, és a könyvesboltban is érdeklődtek a vevők, hogy hova valósi vagyok. Bár mikor kimondom, hogy „Ungheria”, inkább csak bólogatnak mosolyogva, szerintem fogalmuk sincs, hogy mi az J

Kedden kezdődött az olasz kurzusom. Az óra meglepően jó, és bár 9-től 13-ig keményen tanulunk, inkább olyan könyvklub-feelingje van az egésznek. Hál istennek nem ragozást és nyelvtant tanulunk, hanem beszélgetünk egész idő alatt. Ez az ami nekem hiányzott! A csoporttársaim fele vietnámi, egy lány van Marokkóból és egy Brazíliából. Néha elég nehéz őket érteni, de azért túléltük Verenával J

Délután végre nethez jutottam, így tudtam apuékkal beszélni, 9-én repülök Rómába és találkozunk!! Alig várom! Végre Salvi is jelentkezett, aznap ő is ráér J

Este Laurával és Tiiu-val elmentünk a Ballaró Tavernába egy-két sörre, mivel egy ismerősük másnap utazott haza Amerikába. Tanított nekünk egy csomó ’pick-up lines’-t, hogyan udvarolnak az amerikaiak, hát én is lefordítottam neki egy-két diszkóban hallott szupermenő szöveget (Ti itt csak úgy…táncoltok?) XD

Éjfél körül hazaindultunk, mert másnap ismét munka…

A mai napomat a Moltivoltiban kezdtem, ám mivel nem volt internet, elmentünk Tiiu-hoz. Le kell fordítanom a honlapjukat angolra. Hááát… nem gondoltam, hogy ez ennyi meló lesz! Sokszor először át kell fordítanom magyarra, aztán angolra, vagy az angol megfelelőt magyarra, és keresni angolul rá egy jobb szót… szörnyű. És renget a szöveg. De hát még mindig jobb, mint hogy napi hat órában gyerekek lógnak rajtam az oviban… J

Egyébként úgy érzem, túl vagyok az első mélyponton, és most minden nagyon szuper, kivéve az állandó fejfájást. Biztos a pára miatt, vagy mert jön a hideg, nem tudom. De ez legyen a legnagyobb bajom!

Ps. Tanultam egy új receptet, egészséges, és nagyon fincsi! Jó megfázásra, betegségre, mindenre, vagy csak úgy J

Gyömbéres ital: 

Egyszerű – egy lábos vízbe friss gyömbért reszelsz, belefacsarsz egy-két citromot (víz mennyiségétől függ mindkettő), felforralod és Opplá! Ahogy a franciák mondanák… kész a finomság J