És végre kezd összeállni minden…

Csütörtökön filmklubot tartottunk. Azaz az olasz tanárunk, mivel imádja a filmeket – minden órán mutat egy részt egy olasz filmből. Aznap a Nuovomondo-t (angol címe The Golden Door) néztük meg, ami több szempontból is érdekes volt: a történet szerint egy olasz család emigrál Amerikába, jobb jövőt remélve. Az első világháború után sokan itt hagyták Itáliát, és szétszóródtak a Föld különböző pontjain. A téma tehát a bevándorlók helyzete volt, ami elég aktuális a mai napig, de az olaszok elfelejtik, hogy ők ugyan ilyen helyzetben voltak/vannak/lehetnek. Több történetet is hallottunk az óra folyamán a többi diáktól, pl. nem akarták kiszolgálni őket a boltban, mert nem ’eredeti’ olaszok (pedig a marokkói lányról meg sem mondanád, hogy külföldi) – elég erős a rasszizmus más népekkel szemben (kivéve, ha látják rajtad, hogy van pénzed…).

Délután a Liberában dolgoztam, és végre összeállt a kép, megálmodtuk, mit csinálunk a kilenc hónap alatt! Ugyan is mindenki attól szenved, hogy nincs elég munka a központokban. Hát mi fogtuk magunkat, és kreáltunk egyet. Dokumentumfilmet készítünk a Libera tevékenységéről, olaszul, angol felirattal, illetve csinálunk egy angol/francia brosúrát is. Majd feltöltögetem az eddig készült részeket J

Hazafelé beugrottam pár boltba, jajj, hát mi történt: elkapott a vásárlási láz… J „Sajnos” muszáj volt bővítenem a ruhatáram pár dologgal, mivel eddig egy nap sem éreztem úgy magam, hogy na igen, így most szívesen mutatkozom az utcán. Eddig J

Tesómmal sikerült összehozni egy skype-randit, otthon maradt ruhákat válogattunk, amit apu kihoz Rómába, és rá kellett jönnöm, hogy már egy hónap alatt teljesen megváltozott az ízlésem. Teszem hozzá, itt nem nagyon lehet kiöltözni vagy szoknyát venni, mert ha mégis megtennéd, úgy néznek rád, mint egy földönkívülire… vagy rosszabb. Lányok készülhettek, a fele ruhám rátok hagyományozom J

Pénteken egy házibuliba voltunk hivatalosak, ám a helyszínen kiderült, hogy alulöltöztünk – öltönyös-nyakkendős fazonok szórakoztatták a népet. Mindenesetre ilyen egy igazi olasz parti: egy négyszintes épület lakásai egybenyitva, mécsessel kivilágított lépcsősor, dj és ital a földszinten, buli az erkélyen, a lakásban és az utcán!

Corleone

Szombat reggel korán keltünk, Giro-ékkal (Libera) mentünk a híres Corleone-ba. Egy nagy iskolás csoporttal mentünk a földre, amit egy maffia tagtól vettek vissza. Érdekes történeteket hallottunk, interjúkat is készítettünk, később ti is láthatjátok. Jó volt végre kiszabadulni a városból, gyönyörű napsütés, élénk színek mindenfelé… hiányzik a természet, szervezünk is valami túrát nemsoká.

Este mi más lett volna a program: irány Bocceria! Imádom ezt a helyet, szól a zene, tele emberekkel, mindig belebotlasz egy ismerősbe, ezerszer jobb mint a borutca, és egész évben nyitva tart!! :D (azért megjegyzem a forralt boros bódékat hiányolom…. J )

csak meg ne lássák, hogy lopom a lángost!

Vasárnap végre alhattam kicsit, de nem sokáig, mivel neki kellett állni készülődni az interkulturális partira… Míg Henrik és Noémi a lecsón ügyködtek, én krumplis lángost sütöttem itthon. Tejföl híján kutyultam valami fokhagymás krémet, ízre tökéletesen megfelelt. Látni kellett volna az asztalunkat, tizenöt perc nem sok, és minden elfogyott. Egymás után kérdezgették az emberek a lángos receptjét J Az észt leányzók oda voltak, úgy hogy most én lettem itthon a hivatalos lángos-sütő.

De hogyan is ismerkedtünk meg a szomszédasszonnyal. A sütőnk bemondta az unalmast (természetesen mindig van valami, ami nem működik), és a lányok tortája még csak félkészen szomorkodott a rácson. A signora szerencsére épp kártyapartit tartott a barátnőivel, így átkéredzkedtünk hozzá. Persze köszönetképp hagytunk neki mindenből egy kis kóstolót J

És elkezdődött a következő hét. A kantinban dolgoztunk, és megint isteni finomat ettünk! J Rakott krumpli olasz módra: csak hagymával, sok parmezánnal, tipikus olasz fűszerekkel és paradicsomszósszal meglocsolva!

Remével bevállaltuk, hogy kitakarítjuk a hatalmas szagelszívót a gáztűzhely fölött, hát – egy élmény volt. Még annyi zsírt és olajat lepucolni, fél lábbal a létrán, másik lábbal a gáztűzhelyen egyensúlyozva, vigyázva, hogy a zsír ne folyjon a ruhádra… igazi atléta mutatvány.

hagymapucolás (avagy sose viselj sminket a kantinban!)

Fél kettőkor végeztünk, és szaladtam is Giroékkal találkozni, mivel programunk volt az iskolás csoporttal a Zen nevezetű kerületben. A történet ami hallottunk: egy elhagyatott külvárosi rész, ahová a városvezetés kitelepítette a szegényeket. Ott hagyva őket víz és elektromosság nélkül. Ki kapott az alkalmon? A maffia. Beszereztek nekik mindent, cserébe ők irányítják a kerületet. Ilyenkor azért felmerül a kérdés, ez esetben ki a rosszabbik fél…

kiállítás a Liberában - maffia áldozatok

Szóval felpattantunk a Vespára - ez az igazi olasz módi – és elrobogtunk az iskolába.

A diákok már felismertek, és megint rám zúdították a kérdéseiket, a legnépszerűbb persze mindig a „Sei fidanzata?” (Van barátod?) J Giro és Lillo röplabdáztak velük, Rasid (olasz maratonista, ő tartja a nemzeti rekordot, indult az olimpián is) pedig a fociedző szerepét vállalta. Nem beszéltek többet a maffiáról – azon „dolgoztak”, hogy kiépítsék a bizalmat irántuk a gyerekekben. Nem könnyű dolog egy ilyen környéken, ahol a szülők egyik fele börtönben van, másik fele prostituált vagy bűnöző. A tanárok nagyon elhivatottak, főleg, mivel tisztában vannak a gyerekek családi és társadalmi helyzetével. Nekik a központ egy másik város, nem nagyon mozdulnak ki, ha mégis, csak azt mondják: megyünk Palermóba! Hiába vannak már Palermóban…

Így telnek most a napjaim, imádom a munkám, imádom az embereket, imádom a várost – ha fognék mindenkit otthonról és ide költöztetnélek titeket, már tökéletes is lenne minden J

Túl az első hónapon…

Elmaradásom oka, hogy egy hétig Catania-ban voltam az On-Arrival tréningen, ahol a csigalassú wifi, betegség és időhiány nem segített a bejegyzések gyarapításában. Na de most! Take your time, hosszú lesz J

Pénteken ünnepeltük Reme szülinapját, így úgy döntöttem, bemutatom főzőtudományom. Egy szimpla csoki tortával készültem, ami ha küllemre nem is, de ízre megfelelt az elvárásoknak. Megjegyzem, megharcoltam érte, mert se felszerelés, se normális sütő nem állt rendelkezésemre, innen-onnan kunyeráltam össze mindent. Külön kihívás volt a sütőport megtalálni a szupermarketben… de végül Marie-val el-activizyztük, hogy egy olyan izét akarunk, ami por, kevés kell belőle, és nagy lesz tőle a süti.

Kidekoráltuk a lakást, ám mivel a többiek késtek, mi már előre koccintottunk a lakótársakkal. Az észtek vodkát akartak inni, de mivel már minden zárva volt, és a mellettünk lévő kis bolt nem a széles áruválasztékáról híres, úgy döntöttek, bevállalnak egy „menta ízesítésű vodka-ízű szeszes italt”. Hatni hatott, de úgy nézett ki, mint Judit incsi-fincsije…

A szülinapi buli jól sikerült, kb. harmincan voltunk, így is hiányzott egy-két ember. Sajnos másnap indulnunk kellett Cataniába, így hát háromkor bezárt a bazár.

 

Szombaton négy óra alvás után elvonszoltuk magunkat, meg a bőröndöket a buszállomásra (gurulós bőröndnek külön öröm a macskaköves utca, gondolhatjátok, hogy a magas-sarkúm még nem érintette Palermó földjét…). Két és fél óra utazás után megérkeztünk Cataniába, majd nagy nehezen eljutottunk a szállásra is. Rögtön mellettünk a tenger, hatalmas hullámok, gyönyörű kilátás – közelebbről: szeméthalom és döglött állatok (a hét egy teknős felfedezésével kezdődött, és egy delfinnel fejeződött be). Nyárig ez nem is fog kinézni másképp. El tudom képzelni, hogy felveszik a diákmelósokat semmi lóvéért takarítani a partot. Valaki, munka nélkül? Csak dobjatok egy üzenetet, intézek mindent ;)

A tréning annyira volt jó, amennyire a szállás rossz. Kezdve azzal, hogy lehetetlen távolságra laktunk a központtól, pontosabban a reptér mellett, ahol ötpercenként szállt el felettünk egy repülő (a ház tetejét épp hogy nem vitte le), még hideg is volt és szörnyű volt a kaja. Ergo a csapat egyik fele először kidőlt a megfázástól, a másik meg később a gyomorrontástól. Egy délutánt én is ágyban töltöttem, másnapra már nem is volt komolyabb bajom. Talán ha több időnk lett volna pihenni, nem lettünk volna ennyire szerencsétlenek, de reggeltől estig program volt, korán kelés – későn fekvés.

Ellenben a „játékok” nagyon jók voltak, a trénerekkel is meg voltam elégedve, bár néha halálra untam magam, mikor először olaszul, majd angolul magyarázták el a feladatokat. Olasz óráink is voltak, minden délelőtt, ahol ismét csak a füzetembe rajzolgattam… végül azért csak kaptunk külön feladatot (másik két önkéntes is beszél olaszul, mivel ők már hat hónapja itt vannak).

Kedden bementünk a városközpontba, a piacon kellett interjút csinálnunk egy random emberkével. A piac neve Pescheria, ez a halpiac, egy a millió közül Cataniában. Hamar végeztünk, ezért elmentünk várost nézni meg inni egy kávét. Egy helyes kis kávézót találtunk, hasonlít a valaha volt kecskeméti Teátrumhoz J itt aztán mindenféle kávékülönlegesség fellelhető – én ginsengeset ittam.

Sajnos az Etnát nem igazán láttuk egész héten, állandóan takarják a felhők. Azonban Cataniában tényleg minden fekete a hamutól! A sziklák, a házak, az utcák… Érdekességként: amit ma látunk, az a nyolcadik város, azaz a nyolcadik Catania, ami felépült az évek során, mivel a vulkánkitörések elég sokszor lerombolták. Mindenesetre nagyon szép. Kicsit irigyeltem is az itteni önkénteseket, akikkel találkoztunk, mert sokkal nyugisabb, mint Palermo, sokkal szervezettebb, nem olyan kaotikus a forgalom… de aztán később még is csak jó volt „hazajönni” J

 

Kezdeményezésem eredményeképp vacsora után filmet néztünk az ebédlőben, mi mást, mint JóbarátokatJ Később kis esti szertartássá nőtte ki magát – ó a régi szép albis idők! J
Szerdán pedig egy olasz filmet néztünk, a címe Si Puó Fare, ajánlom mindenkinek, remek kis olasz szösszenet.

Pénteken az esős napok után végre kisütött a nap! Mindenkin látszódott, hogy nagyon hiányolta a jó időt, sokkal aktívabbak voltunk. És végre nem tésztát, hanem grillcsirkét kaptunk ebédre! Szerintem ami kilót leadtam Palermóban, azt mind visszaszedtem Cataniában… de sebaj, már elhatároztuk a lányokkal, hogy tartok nekik aerobik-órát a nagyszobában J

minden csupa kosz! :)

Ismét bementünk a városba, most az egyik tréner egyesületét, az Arci-t látogattuk meg. Maffia ellenes szervezet, sok-sok projekttel. A Liberával is dolgoznak együtt.

Szombaton még mindig jó idő volt, így hát úgy döntöttünk, megmártózunk a habokban (igen, lehet irigykedni, itt még november végén is lehet fürödni a tengerben! J). Úszni sajnos nem tudtam, mert hatalmasak a hullámok, nem is csodálom, hogy a parton van egy szörf-iskola…

Olasz 'Teátrum'

Ebéd után fogtam egy széket, Juci ipod-ját, lementem a partra kicsit kikapcsolódni. Sosem gondoltam, hogy az egyedül töltött idő ennyire hiányozhat, de annyira össze voltunk zárva a tréning ideje alatt, hogy mindenki kezdett kiakadni. És a zene is nagyon hiányzott! Hangosan énekeltem a dalokat az ipodról, remélem senki nem hallotta J

Vacsora után Sam énekelte a Hakuna Matata-t, és megkérdezte, magyarul hogy van. Végül mindenki beszállt, és az egész disney-betétdal felhozatalt elénekeltük franciául, spanyolul, németül és magyarul. Készíteni fogok belőle egy videót, valamikor a hét folyamán J

Este búcsúbulit szerveztünk, mindenki megnyugodott kicsit, hogy megyünk haza. Eddig sosem mondtuk Palermóra, hogy „haza”, de Catania után ez megváltozott… Nico előkapta a szaxofonját, és kierőszakoltam, hogy játssza el a La vie en Rose-t. Pradeep (India) megtanította, hogyan kell bollywood táncot járni, és mit fedeztem fel??? Az első szám, amire táncoltunk, nem mááááás, mint:

Szóval lányok ez nem vicc, ők tényleg így táncolnak indiában… készült videó rólunk is, de azt még meg kell kaparintanom valahogy J

Másnap indultunk haza, de a buszunk csak négy órakor ment. Addig konkrétan nem csináltunk semmit. Míg a csapat egyik fele a vonatállomáson szunyókált, mi először elmentünk ebédelni (isteni kebabot ettem! Végre hús!), majd fotózgattunk a partnál. Ő az új modellünk (sajnos hazahozni nem tudtuk):

Teljesen normális Olaszországban, hogy a gazdátlan kutyák az állomáson csöveznek. Legalább három-néggyel mindig találkozunk, a padok mellett heverészve, vagy csak ide-oda szaladgálva.

És végre itthon! Az első az volt, hogy bedobtuk a ruhákat a mosásba, mivel Cataniában egy felsőt kb. három napig használtunk, a hideg miatt mindent magunkra vettünk, amit csak találtunk. Plusz én elfelejtettem zoknit vinni, kettőből gazdálkodtam egész idő alatt…

Hajat mostam, és ágyba bújtam.

La Piazza Duomo

Hétfőn a menzán kezdtük, hatan voltunk összesen. Sokkal élvezhetőbb volt így, mint mikor csak ketten voltunk Sammel, mivel rengeteg a munka. Tanultam végre olasz receptet Giovanna-tól, a szakácsnőtől J Egész gyorsan elszaladt az idő, és még mosogatnom sem kellett J

Elefánt - Catania szimbóluma

Munka után beültünk egy latte macchiatóra, majd elindultunk a lakótársakkal bevásárolni. A piacon kezdtük, majd ismét jól megrakodva hazasétáltunk. Következett a szupermarket, ahol rengeteg pénzt elköltöttem, de úgy néz ki, meg van a kajám egy hónapra. Persze innen sem csupán két szatyorral távoztunk…

Szerelmeim az 1 eurós boltok, rengeteg mindent lehet találni, kezd alakulni a lakás. Másik nagy kedvencem az antikvárium, a mi utcánkban ötöt is találsz. Olyan boldog voltam, hogy ilyen olcsón találtam könyveket, már két szakácskönyvem, egy szótáram és egy novelláskötetem is van J

Az emberek egyébként annyira kedvesek, és nagyon szeretnek beszélgetni. A 1 Euro Shop-ban egy koreai fickó az eladó, vele beszélgettem vagy tíz percig, és a könyvesboltban is érdeklődtek a vevők, hogy hova valósi vagyok. Bár mikor kimondom, hogy „Ungheria”, inkább csak bólogatnak mosolyogva, szerintem fogalmuk sincs, hogy mi az J

Kedden kezdődött az olasz kurzusom. Az óra meglepően jó, és bár 9-től 13-ig keményen tanulunk, inkább olyan könyvklub-feelingje van az egésznek. Hál istennek nem ragozást és nyelvtant tanulunk, hanem beszélgetünk egész idő alatt. Ez az ami nekem hiányzott! A csoporttársaim fele vietnámi, egy lány van Marokkóból és egy Brazíliából. Néha elég nehéz őket érteni, de azért túléltük Verenával J

Délután végre nethez jutottam, így tudtam apuékkal beszélni, 9-én repülök Rómába és találkozunk!! Alig várom! Végre Salvi is jelentkezett, aznap ő is ráér J

Este Laurával és Tiiu-val elmentünk a Ballaró Tavernába egy-két sörre, mivel egy ismerősük másnap utazott haza Amerikába. Tanított nekünk egy csomó ’pick-up lines’-t, hogyan udvarolnak az amerikaiak, hát én is lefordítottam neki egy-két diszkóban hallott szupermenő szöveget (Ti itt csak úgy…táncoltok?) XD

Éjfél körül hazaindultunk, mert másnap ismét munka…

A mai napomat a Moltivoltiban kezdtem, ám mivel nem volt internet, elmentünk Tiiu-hoz. Le kell fordítanom a honlapjukat angolra. Hááát… nem gondoltam, hogy ez ennyi meló lesz! Sokszor először át kell fordítanom magyarra, aztán angolra, vagy az angol megfelelőt magyarra, és keresni angolul rá egy jobb szót… szörnyű. És renget a szöveg. De hát még mindig jobb, mint hogy napi hat órában gyerekek lógnak rajtam az oviban… J

Egyébként úgy érzem, túl vagyok az első mélyponton, és most minden nagyon szuper, kivéve az állandó fejfájást. Biztos a pára miatt, vagy mert jön a hideg, nem tudom. De ez legyen a legnagyobb bajom!

Ps. Tanultam egy új receptet, egészséges, és nagyon fincsi! Jó megfázásra, betegségre, mindenre, vagy csak úgy J

Gyömbéres ital: 

Egyszerű – egy lábos vízbe friss gyömbért reszelsz, belefacsarsz egy-két citromot (víz mennyiségétől függ mindkettő), felforralod és Opplá! Ahogy a franciák mondanák… kész a finomság J

Folytatás következik -->

A szerdai napom intézkedéssel telt. Reggel bementem az irodába Laura-val, a francia lakótársunkkal, és leadtam a hiányzó papírokat a bankkártyához. Remélhetőleg már megkaptam a pénzem, még nem néztem meg.

Darioval, az albérletekért és pénzügyi dolgokért felelős emberkével próbáltunk egyeztetni a hiányzó ill. hibás dolgokkal kapcsolatban, de látszott, hogy már elege van, semmi sem működik, mind a tizenöten a nyakára járunk. Tudom, hogy sok a dolga, de a szükséges dolgokat pl. internet, meg mondjuk világítás a szobánkba, csak nem kéne elsunnyogni. Ja igen, internet még egy hétig nincs... remélem, mire hazajövök Catania-ból, minden tuttifrutti számörláv lesz.

Hazafelé bevettem magam az 1-eurós boltba, ahol tényleg minden 1 euró! (Nem ám úgy, mint a 100Ft-os bolt otthon, ahol tuti semmit nem találsz 100 ft-ért.) Most már van saját bögrém, kancsóm, kávés poharam, meg mindenféle ami ahhoz kell, hogy kicsit otthonosabban érezzem magam. Ja igen, a cipőcském még nem is láttátok :) (Amúgy meg kell mondjam, nagy lelkierő kell hozzá, hogy ne költsem minden pénzem cipőkre, mert már felfedeztem jó pár olcsó boltot :))

Ebédre megint tésztát ettem, mert annyit főztem hétfőn, hogy egész héten azt fogom enni. Lassan össze kéne állítani valami receptkönyvet tészta-mentes ételekkel tele... mert itt mindig az az első, ami az ember eszébe jut (meg amit a pénztárca is bír...)

Délután fél háromra mentem a Libera-ba, ahol Giro-val találkoztam. Csak úgy mellékesen, sikeresen elkapott az eső. Az utcai árusok rögtön kipakolták az eladó esernyőket, de két eurót sokalltam érte (a piacon kapok egyért is). Mókásak amúgy, mert mikor már nagyon elkezdett szakadni, az utcákat rótták és ajánlgatták a portékájukat, de hirtelen nagyon felment az esernyők ára, négy euró volt a legolcsóbb. Inkább áztam picit... na meg szórakoztattam a helyieket, ahogy a táskámmal egyensúlyozva megpróbáltam elcsúszkálni  a boltig a macskaköveken. Kell vennem egy gumicsizmát.

Szóval, Giroval elmentünk egy iskolába, ahol a maffiáról tartott előadást. Két óra alatt úgy elfáradtam, mivel nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem, mit mond. Főleg, hogy még a diákok is kritizálták, hogy túl gyorsan beszél. Hajrá, én! Amúgy tetszett a program, a diákok is nagyon érdeklőek voltak. Szerencsére utána hazavitt kocsival, mert még mindig esett.

Gyorsan bevásároltam a mellettünk lévő boltban, és hát mit találtam: magyar szalámi!! És nem utánzat, tényleg az! Egy kis hazai íz :)

Este összekaptuk magunkat Marie-val, és átugrottunk a többiekhez. Nekiindultunk valami olcsó pizzériát keresni, aminek eredményeképp 7 eurót fizettem egy sonkás pizzáért. Ami megjegyzem, nem olcsó, csak már meguntuk a mászkálást. Jó tanács: rendelj pizzát otthonról! Itt ha beülsz valahova, még plusz minimum 1 eurót felszámolnak a "kiszolgálásért". Szóval, ha kérdezik, hogy "al tavolo?", mondd, hogy "no, portare via!" (elviszem).

Még ittunk egy sört a Bocceria-n, 11 felé pedig hazaindultunk. Ami azért volt mókás, mert hatalmas vihar készülődött. Mivel fél órára lakunk a többiektől, természetesen utol is ért. Behúzódtunk a rendőrséghez fél úton (jól ki is röhögtek szerintem az ügyeletesek...), majd negyed óra múlva, az elemekkel harcolva, újra elindultunk. Miután két autó egymás után úgy szembefröcskölt, ahogy azt csak filmekben szokás, feladtam, és inkább áztam.

A másnapot alig vártam, mert az ingyen konyhára mentünk segíteni, amiről mindenki ódákat zengett, hogy milyen jó a kaja, megtanítanak főzni stb. Ehhez képest egész nap mosogattam az 50 literes edényeket... Na jó, legalább ebédre nem tésztát kellett ennem (hazudok, mert az volt az előétel, de aztán!).

Egy baj van csak ezzel a kajával: túl sokat kell dolgozni vele hogy eljuss az ehető fázisig. :P

Most épp Amy-éknél lopom a netet, illetve Fabioval (a tulajjal) egyeztettem az esti programról, mivel ő is megy arra a jazz-koncertre, ahova a CS palermói csoport hívott minket. Most irány az iroda az ediggi 'tréning' napok zárását átbeszélni, aztán, hajrá!

...nem habos torta.

Kiakadás, első fázis…

Hiába telt jól a mai napom (november 7.), estére sikerült kicsit kikészülnöm. A lakás amennyire jónak tűnt az elején, annyira lerobbant. Tegnap este 2 órán át takarítottam a fürdőszobát, valamilyen savval, ami csak úgy gőzölgött, és még nem értem a végére. Ekkor még nem is volt probléma, de ma meg a konyhai lefolyóval harcoltam, mivel a víz szívesebben marad a csapban, mint hogy lefolyjon. Eredmény: semmi. Mérgemben újra nekiestem a fürdőszobának, ahol kiderült, hogy a tussal ugyan ez a probléma. Na meg hogy annyira vízköves a zuhany feje, hogy mindenfelé hord, csak egyenesen nem. Ezt is feladtam egy idő után. Ja, internet persze még mindig nincs. Felhívtam a tulajt, azt mondta, az irodával kell beszélni, de majd szól nekik, meg visszahív. Kérdeztem a netről, de nem értette, mit akarok.

Végül betoppant egy húsz perc múlva, és felvilágosított minket, hogy az internetet a CESIE intézi, csakúgy, mint minden mást, ami az albérlettel kapcsolatos. Félre ne értsétek, nagyon rendes a pasas, csak mondjuk én nem adnék ki ilyen állapotban egy albérletet. Vagy mondjuk a Cesie helyében nem bólintanék rá, hogy így kiveszem. Úgy hogy most segít nekünk intézkedni, de úgy néz ki, az irodába kell járkálnunk reklamálni. (Később - voltam az irodában intézkedni, eredmény: mindenki a másikra mutogat. A főbérlő az egyesületre, ők a főbérlőre, valaki a mentorra, mások meg ránk, hogy ez a mi problémánk. Happy, happy!)

Ennek ellenére egyébként az elmúlt két nap igen jól telt, tegnap a nyelviskolában kezdtem - másfél órás írásbeli teszt, aztán egy pár perces beszélgetés. Végül arra jutottak, hogy betesznek először a középhaladó csoportba, mert kértem őket, hogy valami könnyebbel kezdhessem J De a vizsgáztató szerint pár hét után jó lenne, ha átmennék a haladóba.

Délre végeztem is, felugrottam a többiekhez, megebédeltünk, aztán Nicoval és Tiiuval elindultunk a Libera-ba. Bár háromtól dolgoztunk volna, mivel törölték az előadást az iskolában, a bolt pedig csak négykor nyitott, leültünk kicsit napozni a térre. Még bedobtunk egy kávét, én pedig végre megkóstolhattam a híres cannoli-t. Nem vagyok édesszájú, de ez isteni volt!!

A Liberában Maria Elena fogadott minket, ő lesz értünk a felelős. Mivel igazából az iskolába kellett volna mennünk egy workshopra, nem nagyon tudtak velünk mit kezdeni. Inkább csak egyeztettünk, hogy mikor, kinek kellene jönni, milyen lehetséges feladatokra gondoltak. Végül érkezett egy középiskolás csoport, és beültünk velük meghallgatni egy előadást. (Az emeleten van a bolt, az alagsorban egy előadóterem, illetve az irodák.) Egy óránál többet biztos nem voltunk ott.

Este mindenki hulla volt, még átmentem picit a via Divisire, majd hazajöttem „vécét pucolni”. Közben ide költözött Marie, az egyik osztrák lány, mert innen közelebb van a munkahelye. Ő lett a szobatársam J Örülök neki, mert így is úgy is kaptam volna valakit magam mellé, vele meg eléggé egy hullámhosszon vagyunk. Amúgy is imádom, mikor egy pohár bortól fejre áll :D

Ma 9.30-tól a Moltivoltiban kellett lennem. Mivel Johhny-ra, az egyesület elnökére várni kellett, beültünk Tiiuval egy kávéra. Majd megérkezett a főnök, és hosszú beszámolót tartott arról, hogy mivel is foglalkoznak. Büszke voltam magamra, mert végig olaszul beszéltünk, azaz én azért pár angol szót belekevertem természetesen, de értettem mindent. Johnny szerint annyira beszélek olaszul, mint ő angolul, ami azért szerintem egész jó :D Amúgy megér majd egy külön bejegyzést az egyesület tevékenysége.

Később átmentünk Tiiuval a lakásába, mert kellett a net anyagot gyűjteni. Kaptam tőle pár hand-outot angolul is. Olyan fél három körül leléptem, és elmentem a Giardino di Madre Teresa-ba, az oviba, ahol Amy és Verena dolgoznak.

Nagyon cukik a gyerekek, de nem lehet rajtuk kiigazodni… amint beléptem, az egyik megrohamozott, és el nem akarta volna engedni a lábamat, de ahogy megkérdeztem, hogy hogy hívják, megnémult J
Verena éppen végzett, úgy hogy beültünk egy kávéra (ma már a harmadik…). Péntekre szülinapi partit tervezünk Reme-nek (az én mamasita-m, Laura spanyol kiadásban J), illetve csütörtökön a Couch Surfing-esek (továbbiakban CS) terveznek egy találkát valami koncerten, úgy hogy valószínű oda is ellátogatunk.

Még vásároltam pár dolgot a piacon az albérletbe, és hazasétáltam. Majd kezdődött a pokoljárás… először Tiiu hívott, hogy még kell valami papír a bankkártyámhoz, addig nem tudnak pénzt utalni. Ami azért szuper, mert kemény 15 euróm maradt, ahhoz, amit apu utalt, nem szeretnék hozzányúlni. Sebaj, holnap ezzel kezdem. Majd a működésre nem hajlandó háztartási berendezések akartak az őrületbe kergetni… Azért most már így a bejegyzés végére érve egész megnyugodtam, mert a tulaj tényleg nagyon jó fej volt, a többiek is hazaértek közben, és Nico is hívott, hogy talán kimozdulhatnánk, addig sem foglalkozok ezekkel a hülyeségekkel. Akármennyire is bosszantó, azért mégis csak ennyi legyen a legnagyobb problémánk J

Ps. Fény derült a titokra: a reggelente ordítozó emberke nem részeg, hanem salátát árul, és erre igyekszik felhívni mindenki figyelmét. Tiiu szerint dobáljuk meg zöldséggel, hátha érti a tréfát…

Kis lakásunk

We can not have a rest

Húha, sok bepótolni valóm van, az elmúlt napok nagyon rohanósak voltak, na meg hát internetem sincs, azért próbálok mindenről beszámolni…

November 2. szerda

Szerdán, a négynapos szünet után, reggel találkoztunk az iroda előtt. Roberta rohanós tempójában el is indultunk az első aznapra kijelölt központ felé. Próbálva lépést tartani vele, célállomásunk tevékenységeiről, programjairól kérdezgettem. Nagyon megörültem, mivel ez egy új non-profit egyesület, ami hasonló módszerekkel próbálja közelebb hozni a különböző kultúrákat, mint az Európa Jövője Egyesület. Nagyon bele is melegedtünk a beszélgetésbe, így észre sem vettük, hogy már jó két utcával elhagytuk a Moltivolti Capovolti-t J Roberta szavaiból azt vettem ki, hogy engem ő kifejezetten ide szán, és miután meghallgattuk az előadást, már én is biztos voltam benne, hogy itt a helyem.

A Moltivolti Capovolti igen népszerű az itteni fiatalok körében, mivel kulturális ’túrákat’ szerveznek különböző országokba. Ám előtte heteken keresztül kurzusokon, workshopokon vesznek részt a jelentkezők: nyelvleckék, tánc, zene, gasztronómia, stb. A következő utazást Szenegálba szervezik, ahol is Roberta férje,  Youssoupha (ejtsd Juszuf), egy szenegáli srác lesz a vezető. De ez csak egy a sok projektjük közül. Ha minden igaz, mi is járhatunk a táncórákra!!

A bemutató után elindultunk bankkártyát csináltatni, ám nem jutottunk semmire. Úgy hogy kihasználva a maradék ebédidőt, elmentem kirakatokat nézegetni. És már meg is találtam az első áldozatom!! Természetesen, cipő J Potom 10 euróért J Na de nem csak azért vettem meg, mert jól néz ki, hanem mert kissé elnéztem a dolgokat időjárás téren… elég meleg van, és párás a levegő, mire hazaérünk, mindig szakad rólunk a víz, szóval csizmában meg magas szárú tornacipőben elég kellemetlen mászkálni…attól meg mindenkit óva intek, hogy papucsban mászkáljon Palermóban, mert az utcák elég mocskosak, főleg a piac a hal-lével :D

felhívnám a figyelmet a jobb alsó sarokban csücsörítő apróságra :)

Délután egy oviba mentünk, a Casa di Tutta le Genti-be. Sajnos elég messze van, és csak félóránként jár a busz, ha jár, az is tömve emberekkel, elég érdekes volt az utazás… tényleg mindenféle népet láthatsz a buszon, a legjobb hely élményeket gyűjteni J

Ez a hely nagyon megérintett, mert amennyire kicsi volt, annyira nagy örömmel fogadtak minket. Rengeteg gyerekre vigyáznak, apróktól a nagyobbakig, a vezető pedig olyan, mintha mindenki nagymamája lenne. Éppen szülinapot ünnepeltek, és minket is meginvitáltak vacsorára.

Késő este, miután végeztünk a látogatással, Roberta átköltöztetett minket az új lakásba. Hát mit mondjak, nincs miért panaszkodjak! Na jó, azért mégis J A lakás új, tiszta, hatalmas, előttünk nem laktak benne, de pont ez a probléma is. Még nincs internet, a konyhában meleg víz, nem nagyon tudunk miben főzni, illetve elég sok helyiségben nincs még világítás. A tulaj ígérete szerint már 3 napja kész kellene lennie, de ez olyan ’olasz időszámítás…’

Kilátás a lakásunkból

új lakás

 November 3. csütörtök

A csütörtököt olasz órával kezdtük, amit Tiiu, az egyik volt önkéntes tartott (ő lett a mentorom is végül). Nekem kissé unalmas volt, mivel nagyon az alapokról kell kezdeni ezzel a csoporttal, ám a végét (természetesen) csúnya szavak tanulásával zártuk J (Megjegyzem, ezek igen hasznosak a piaconJ) Itt van egy pár:

reggeli séta

Che cazzo fai? – Mi a f*szt csinálsz?

Vaffanculo – B*meg

Putana – K*va

Testa di cazzo – f*szfej

Stronzo – szar

Figlio di putana – k*va anyád

Katedrális

Park a királyi palotánál

Mivel megint elzavartak minket a bankból, nekivágtunk a lakótársakkal a piacnak, venni pár alapvető dolgot. Jól megpakoltuk a szatyrokat, tisztítószer, törölközők, szemetes, vállfa stb., majd még pár kiló zöldség+tészta ebédre. Azért az sokat segít, hogy beszélek olaszul, mert ellenkező esetben kb. háromszoros árat kértek volna el az árusok… azért így is próbálkoztak lehúzni minket, de most már gyakorlott vagyok és összeveszek velük XD

Kb. 20 percre lakunk a központtól, de alig bírtuk hazahúzni magunkat. Gyorsan bedobtam egy levest itthon, majd elindultam egy kis városnézésre egyedül. Igazából csak a környéket akartam felfedezni, és meg kell mondjam, nagyon szép helyen lakunk! Azon kívül, hogy minden reggel el akarjuk üttetni magunkat, mert az olasz sofőrök nem normálisak (legutóbb a rendőrautó akart nekem jönni a zebrán…), és nem sok figyelmet fordítottak a gyalogos utak kiépítésére, meg vagyunk elégedve. A miénk az egyetlen hely, ahol nincs hangzavar (kivéve mikor az egyik szomszéd 8-tól 11-ig torkaszakadtából „énekel” részegen a szemközti erkélyen). Szóval elindultam a via Vittorio Emanuele-n, ez a fő utca. Egy percre tőlünk rögtön ott a Palazzo Reale, a királyi palota, majd egy park szökőkúttal és pálmafákkal, ezt pedig a katedrális követi. A katedrális előtt leszólítottam két lovas rendőrt, hogy csinálhatok-e róluk képet. Az egyik rendőr ragaszkodott hozzá, hogy én is rajta legyek a képen, úgy hogy megkért egy fickót, hogy fotózzon. Elkezdtünk beszélgetni olaszul, először azt hitték, francia vagyok (a sapkám miatt… sztereotípiák pff), nagyon rendesek voltak, elkísértek egy jó darabon, sőt még telefonszámot is kaptam, hogy ha bármi zűr van, kereshetem őket XD
Amúgy általában spanyolnak néznek az itteniek (biztos a kreol bőröm miatt…haha), mivel rengeteg erasmus-os spanyol lakik a központban. A többi külföldi meg nem nagyon makog olaszul J

Katedrális

Na de folytassuk is. Megérkeztem Amy-ékhez az albérletbe, kávézgattunk, kártyáztunk, majd elindultunk hozzánk a „nem-parti-lakásavató-partira”. Mivel még a többieket is föl kellett szedni a Ballaró Mercato-nál, más úton indultunk el, mint amit ismertem. Ennek eredményeként kb. egy órát gyalogoltunk, mivel rossz utcában fordultam le… de szerencsére nem lincseltek meg érte J Itthon felbontottunk pár üveg bort, és tanítottunk egy-két játékot egymásnak. Mivel a nappaliban nincs bútor, a konyhába tömörültünk, tiszta nosztalgia volt, mivel kb. annyira volt tömve, mint nálunk otthon Kecskeméten, mikor Dóri-buli van J

Fél egy körül leléptek a többiek, mivel másnap elég húzós nap várt ránk.

Katedrális

Quattro canti (Négy szökőkút)

November 4. péntek

A leghosszabb nap a világon…
Reggel ismét az iroda elől indultunk, vicces volt látni a fejeket az előző este után. Roberta jókat röhögött rajtunk, főleg Nico-n (Fr) és rajtam.
Végre megismertük az első olyan olasz szervezetet, ami igazán koordináltan és szervezetten működik!! Felüdülés volt számomra J A Caritas Agapé nevű centrumában voltunk, ahol rengeteg dologgal foglalkoznak, több kisebb központot futtatnak, amik a bevándorlókat segítik. Majd egy órás olasz bemutatkozó videót és fordítást hallgattunk végig, élénk vitába keveredtünk a maffia szerepét és az állam felelősségét illetően a szegénységgel kapcsolatban, ám nem jutottunk a végére, mennünk kellett tovább. A következő hely a Santa Rosalia volt, a kantin, ahol mindenki dolgozni fog heti egy napot. Igazán nem bánom – isteni illatok szállingóztak J Komolyan mondom, meglepően jól tartják itt a népet… és mi is kapunk ebédet ;)

Rövid ebédszünet következett, amit arra akartam kihasználni, hogy elintézem a bankkártyám. Az olaszok levették a kezüket rólunk, ami nekem még oké, mert beszélem a nyelvüket, de kissé mérges voltam, mert ha ez nem így lenne, mint pl. a többiek esetében, elég körülményes lenne az ilyeneket elintézni. Szóval másfél órás procedúra alatt csak fordítottam meg magyaráztam a többieknek, kártya nekem még mindig nem jutott. Hétfőn várnak szeretettel… De esküszöm, hogy nem idegeskedem egy csöppet sem J Kihasználom ezeket az alkalmakat, hogy kicsit többet megtudjak az itteni életről - a bankost a lakások áráról, fizetésről, életszínvonalról kérdezgettem. Az 1000 eurós átlagkeresetből 6-700 eurót kell költeni lakbérre a központban! Így általában inkább szobákat bérelnek, mert egy apartman minimum 4-5 szobás.

Gyors szendvics-ebéd a piacon, kávé Nico-éknál a via Divisi-n, majd irány a következő központ.
Ismét egy ovit látogattunk meg, az Ubuntu-t, ahol óriásnak érezhettük magunkat, ugyanis egy pöttöm asztalt ültünk körül pöttöm székeken J Odafelé Roberta mutatott egy helyet, ami napközben piac, hétvégén viszont a fiatalok helye – szól a zene, kis bárok és kajáldák mindenütt, tánctér a tér közepén J de erről mesélek kicsit később ;)

Négykor nyitott az Astalli, ahol régen az egyik magyar önkéntes, Eszti dolgozott, és csak jót hallottunk róla. Egy vicces fickó vezetett körbe minket, mintha egy labirintusba kerültünk volna. Ők is különböző szociális szolgáltatásokat nyújtanak a bevándorlóknak (zuhanyozási, mosási lehetőség, listening centre, olasz nyelvórák stb.). Hasonló, mint az Agapé. Mindenki ide akar jönni dolgozni J

pálinka - próba

Végül eljutottunk az utolsó állomásra, a Libera-ba. 15 éve működnek, próbálják az emberek figyelmét felhívni a maffia különböző létezési formáira, nagy városokban főként a korrupcióra, és a (leginkább illegális) bevándorlók helyzetére. Iskolákban rendeznek workshopokat, van egy saját boltjuk, ahol a maffiától ’visszacsórt’ földeken termesztett javakat árulják, részt vesznek több nemzetközi konferencián, eseményen. Még otthon, az interjún ezt a helyet választottam munkahelynek, szerencsére aki ide jön dolgozni, az a Moltivolti-ban is lesz pár napot.

Mindenki hulla fáradtan battyogott vissza a Cesie irodájába, ahol egy gyors kávé után ráírtuk egy papírra, hol szeretnénk dolgozni, és mi motivál. Én a Moltivolti Capovolti-t és a Libera-t választottam végül.

Ma kapunk egy új lakótársat! Jelentette be Roberta. Egy francia lányt, az irodában fog dolgozni. Ahhoz képest, hogy 8-ra ígérte az érkezést, 11-kor még sehol senki. Gondoltuk, lefekszünk, ma már úgy sem jönnek. Közben én átköltöztem egy külön szobába, végre kipakoltam a bőröndjeimet!! J Jó érzés volt egy hét után szekrényből öltözködni…
Éjfélkor arra ébredek, hogy valaki rángatja az ajtómat. Kibattyogtam az előszobába, ahol Roberta és Lara, az új lány állt nagy vigyorral az arcán (kiderült, hogy előbb bedobtak pár sört a Ballarón J). Nem nagyon voltam képben, elmakogtam pár infót angolul, aztán visszadőltem az ágyamba. Másnap reggel pedig: irány Cefalú! ;)

November 5. szombat

Laraval és az észtekkel együtt 10-re az irodához mentünk, majd onnan a többiekkel a vasútállomásra. Kissé sokba fájt a vonatjegy, 9.45 euró volt oda-vissza (így is csoportos kedvezményt kaptunk…), de megérte. 50 perc az út, végig a tengerparton, gyönyörű. 

"pizzéria"

Megérkeztünk Cefalúba. Mivel elég szeles idő volt, elhatároztuk, hogy először várost nézünk. Meg is találtuk a katedrálist, kellemes kis utcákat, meg persze a turista központot. Bár közösen arra a megállapításra jutottunk, hogy az egész város egy nagy turista város, mindenütt éttermek, boltok tele vackokkal, porfogókkal, képeslapokkal. Megálltunk enni, egy-egy szelet pizzát, valami ócska gyorskajáldánál. Legalább olcsó volt.

Marie-val (Au) és Nicoval mindenképp fürödni akartunk a rossz idő ellenére is, így hát megkerestük a strandot. Elsőre nem sikerült, mivel egy sziklás részen lyukadtunk ki, viszont fotók készítésére tökéletes helynek bizonyult J

Egy helyi lakos útba igazított minket, és végre belevetettük magunkat a tengerbeJ A többiek mind kiabálták, hogy őrültek vagyunk, mivel nem volt túl kellemes az idő, de hát ezt nem lehetett kihagyni! A víz egyébként még így is jó volt, úszkáltunk egy kicsit.

 Nagy nehezen megtörölköztünk, átöltöztünk, majd leültünk és kikértük a kötelező kávénkat. Terv szerint indultunk is volna haza, ám a vonatok nem így gondolták – csak két óra múlva ment a következő, illetve az is késett még egy órát… Hadd ne mondjak semmit az olasz tömegközlekedésről. A helyiek elég könnyen felismerték, hogy külföldiek vagyunk, mert mikor megérkezett a vonat, mind tapsoltunk és hujjogtunk J Fél nyolcra haza is értünk.

Gyorsan megnéztük az e-mailjeinket Amy-éknél, mert Roberta elküldte mindenkinek a jövő heti beosztását. A Moltivolti-ban és a Liberában dolgozok hétfőtől!!!!! J Nico és Laura (Est) lesznek a kollégáim J

Itthon Lara-val nekiálltunk vacsorázni, beszélgettünk egy jó órát, majd visszamentünk a Via Divisi-re. Ott már javában folyt a mulatság, nagyon jó volt a hangulat, mindenki örült a munkahelyének. Egy óra körül leléptünk és elindultunk a  Bocceria – ra bulizni J

Amit ott láttam: őrület!!! Két hatalmas tér, az azokat összekötő kis utcák tele fiatalokkal, körben szendvics- és barbecue árusok, bárok kitelepedve, egy-két asztal ahová le lehetett ülni, ám mozdulni csak nehezen tudtál J Heringparti, de mégis élvezhető – teljesen mások itt az emberek. Vettünk egy-egy sört, majd táncra perdültünk – nagyon jó volt a zene, nem lehetett rá nem mozogni! Hajnali négyig ott roptuk, megismerkedtünk a régi önkéntesek olasz ismerőseivel, pár random emberkével, meg egy bolond feka sráccal aki be volt öltözve én nem tudom minek :D

Laraval hazasétáltunk, szegény hallgathatta a szófosásomat, de így legalább úgy tűnt, mintha teleportáltunk volna J Kidőltem, és ma fél 12-kor ébredtem. Megyek is a via Divisire, hátha beengednek netezni J

csak nem késik a vonat?

Kezdődik…

Ez az utolsó napom, amikor még szabad vagyok, holnaptól kezdődik a móka…

Tegnap 11 órára volt megbeszélve találka az irodánál, mivel be kellett jelentkeznünk a nyelviskolába. Kicsit hamarabb elindultam, és betértem a Via Rómán egy kávézóba reggelizni. A kis péksütim és latte macchiatóm potom 3.30 euróba került… tudni kell, hogy árak soha sehol nincsenek feltüntetve, és azért is plusz pénzt kérnek, ha az asztalnál fogyasztod el a reggelidet… na ezt a leckét megtanultuk.

 

Robertával és a többiekkel elbattyogtunk az egyetemre, ahol 72 órás olasz kurzust fogunk felvenni. Verena, Sam és én másik csoportba kerülünk, mivel beszélünk olaszul. Jövő hét hétfőn írunk egy tesztet, azon múlik, milyen szinten fogjuk kezdeni a cataniai tréning után. (Ja igen, mivel hogy 12-től 20-ig Cataniában leszünk a többi szicíliai önkéntessel, az On-Arrival Training-en.)

A nyelviskola után még felugrottunk a lakásba, ahol megküzdöttünk Amy ajtajával – Fabio, a tulaj még most is szereli… Szerencsére sikerült Amyt lebeszélni, hogy ne másszon át egyik erkélyről a másikra, belülről kinyitni az ajtót :D

A mai napot vásárlásra szántuk, ám sajnálattal vettük észre, hogy a szieszta miatt szinte minden zárva van. Azért nekivágtunk a Via Rómának, és az onnan nyíló kis utcáknak, mivel az előbbi csupán márkás boltokkal van tele (Guess, Zara, Mexx, sorolhatnám) – nem egy önkéntes büdzséjéhez van szabva. Ám rátaláltunk a kedvenc soromra (mamám kérdezte, van-e ’lomis’ – a válasz:igen!). Ruhák, cipők, ékszerek, táskák, minden, ami kell, viszonylag olcsón! Majd’ egy kilométeren keresztül kirakodóvásár. Amint sikerül átlátnom az anyagi helyzetem a palermói viszonyokhoz képest, beruházok egy bakancsra a télre.

Következő megállónk ismét a Ballaró Mercato, a piac volt, ugyanis eléggé untam a tésztát, valami mást akartam főzni. Tanulság: húst nem eszünk Palermóban! Na nem a higiéniai viszonyok miatt, hanem mert rohadt drága… Egy darab csirkemellet vettem (na jó, nem kicsit) a piacon (kissé félve, de aztán jól átfőztem, és egyenlőre nem úgy tűnik, hogy bármi bajom lenne…), mindössze 6 euróért… Ugyan ez a helyzet a mozzarellával – szóval húsra és sajtra, ilyen luxus dolgokra itt nem költünk. Mellesleg vigyázni kell az árusokkal, mert amint rájönnek, hogy külföldi vagy, ott próbálnak átvágni, ahol lehet. Szóval hajrá azzal a kajapénzzel…

Amyéknél megfőztük a késői ebédet, amiből végül vacsora lett, egész rendes adagot sikerült összehozni. Így meg van a mai ebédem is.

Vacsi után összeültünk kártyázni, Sam tanított egy kissé stresszes játékot, amikor is különböző kártyákra rá kell csapni, és az utolsó veszít, volt ott minden, harc, nevetés, jól éreztük magunkat. Később kezdődött az első olasz nyelvleckénk: Fabio, a tulaj leült hozzánk, és végig olaszul beszélgettünk. A spanyol lányoknak viszonylag könnyű, elég sokat értenek olaszul. Mi is próbáltuk követni a többiekkel, szerencsére Fabio lassan és érthetően beszélt. Jó volt kicsit átváltani az angolról J Áthozta a Szicília-térképet, és lehetséges úti célokról diskuráltunk.

Este Marie-ékhoz voltunk hivatalosak, ő az egyik osztrák lány, Henrik is velük lakik. Útközben sikeresen eltévedtünk, és a 15 perces távot 45 perc alatt tettük meg. Végül Henrik és Carlos (Spo) felszedtek minket a hotelnél.
Nem maradtunk sokáig, páran lányok hamarabb leléptünk és hazasétáltunk.

Ez az utolsó szabad napom, nemsoká megyek ebédelni, aztán valószínű végre várost nézni. Ideje lenne megírnom a ciprusi Youth Passomat is, nem tudom, mikor lesz rá időm…

Holnap pedig: végre költözök!!!! J