We can not have a rest

Húha, sok bepótolni valóm van, az elmúlt napok nagyon rohanósak voltak, na meg hát internetem sincs, azért próbálok mindenről beszámolni…

November 2. szerda

Szerdán, a négynapos szünet után, reggel találkoztunk az iroda előtt. Roberta rohanós tempójában el is indultunk az első aznapra kijelölt központ felé. Próbálva lépést tartani vele, célállomásunk tevékenységeiről, programjairól kérdezgettem. Nagyon megörültem, mivel ez egy új non-profit egyesület, ami hasonló módszerekkel próbálja közelebb hozni a különböző kultúrákat, mint az Európa Jövője Egyesület. Nagyon bele is melegedtünk a beszélgetésbe, így észre sem vettük, hogy már jó két utcával elhagytuk a Moltivolti Capovolti-t J Roberta szavaiból azt vettem ki, hogy engem ő kifejezetten ide szán, és miután meghallgattuk az előadást, már én is biztos voltam benne, hogy itt a helyem.

A Moltivolti Capovolti igen népszerű az itteni fiatalok körében, mivel kulturális ’túrákat’ szerveznek különböző országokba. Ám előtte heteken keresztül kurzusokon, workshopokon vesznek részt a jelentkezők: nyelvleckék, tánc, zene, gasztronómia, stb. A következő utazást Szenegálba szervezik, ahol is Roberta férje,  Youssoupha (ejtsd Juszuf), egy szenegáli srác lesz a vezető. De ez csak egy a sok projektjük közül. Ha minden igaz, mi is járhatunk a táncórákra!!

A bemutató után elindultunk bankkártyát csináltatni, ám nem jutottunk semmire. Úgy hogy kihasználva a maradék ebédidőt, elmentem kirakatokat nézegetni. És már meg is találtam az első áldozatom!! Természetesen, cipő J Potom 10 euróért J Na de nem csak azért vettem meg, mert jól néz ki, hanem mert kissé elnéztem a dolgokat időjárás téren… elég meleg van, és párás a levegő, mire hazaérünk, mindig szakad rólunk a víz, szóval csizmában meg magas szárú tornacipőben elég kellemetlen mászkálni…attól meg mindenkit óva intek, hogy papucsban mászkáljon Palermóban, mert az utcák elég mocskosak, főleg a piac a hal-lével :D

felhívnám a figyelmet a jobb alsó sarokban csücsörítő apróságra :)

Délután egy oviba mentünk, a Casa di Tutta le Genti-be. Sajnos elég messze van, és csak félóránként jár a busz, ha jár, az is tömve emberekkel, elég érdekes volt az utazás… tényleg mindenféle népet láthatsz a buszon, a legjobb hely élményeket gyűjteni J

Ez a hely nagyon megérintett, mert amennyire kicsi volt, annyira nagy örömmel fogadtak minket. Rengeteg gyerekre vigyáznak, apróktól a nagyobbakig, a vezető pedig olyan, mintha mindenki nagymamája lenne. Éppen szülinapot ünnepeltek, és minket is meginvitáltak vacsorára.

Késő este, miután végeztünk a látogatással, Roberta átköltöztetett minket az új lakásba. Hát mit mondjak, nincs miért panaszkodjak! Na jó, azért mégis J A lakás új, tiszta, hatalmas, előttünk nem laktak benne, de pont ez a probléma is. Még nincs internet, a konyhában meleg víz, nem nagyon tudunk miben főzni, illetve elég sok helyiségben nincs még világítás. A tulaj ígérete szerint már 3 napja kész kellene lennie, de ez olyan ’olasz időszámítás…’

Kilátás a lakásunkból

új lakás

 November 3. csütörtök

A csütörtököt olasz órával kezdtük, amit Tiiu, az egyik volt önkéntes tartott (ő lett a mentorom is végül). Nekem kissé unalmas volt, mivel nagyon az alapokról kell kezdeni ezzel a csoporttal, ám a végét (természetesen) csúnya szavak tanulásával zártuk J (Megjegyzem, ezek igen hasznosak a piaconJ) Itt van egy pár:

reggeli séta

Che cazzo fai? – Mi a f*szt csinálsz?

Vaffanculo – B*meg

Putana – K*va

Testa di cazzo – f*szfej

Stronzo – szar

Figlio di putana – k*va anyád

Katedrális

Park a királyi palotánál

Mivel megint elzavartak minket a bankból, nekivágtunk a lakótársakkal a piacnak, venni pár alapvető dolgot. Jól megpakoltuk a szatyrokat, tisztítószer, törölközők, szemetes, vállfa stb., majd még pár kiló zöldség+tészta ebédre. Azért az sokat segít, hogy beszélek olaszul, mert ellenkező esetben kb. háromszoros árat kértek volna el az árusok… azért így is próbálkoztak lehúzni minket, de most már gyakorlott vagyok és összeveszek velük XD

Kb. 20 percre lakunk a központtól, de alig bírtuk hazahúzni magunkat. Gyorsan bedobtam egy levest itthon, majd elindultam egy kis városnézésre egyedül. Igazából csak a környéket akartam felfedezni, és meg kell mondjam, nagyon szép helyen lakunk! Azon kívül, hogy minden reggel el akarjuk üttetni magunkat, mert az olasz sofőrök nem normálisak (legutóbb a rendőrautó akart nekem jönni a zebrán…), és nem sok figyelmet fordítottak a gyalogos utak kiépítésére, meg vagyunk elégedve. A miénk az egyetlen hely, ahol nincs hangzavar (kivéve mikor az egyik szomszéd 8-tól 11-ig torkaszakadtából „énekel” részegen a szemközti erkélyen). Szóval elindultam a via Vittorio Emanuele-n, ez a fő utca. Egy percre tőlünk rögtön ott a Palazzo Reale, a királyi palota, majd egy park szökőkúttal és pálmafákkal, ezt pedig a katedrális követi. A katedrális előtt leszólítottam két lovas rendőrt, hogy csinálhatok-e róluk képet. Az egyik rendőr ragaszkodott hozzá, hogy én is rajta legyek a képen, úgy hogy megkért egy fickót, hogy fotózzon. Elkezdtünk beszélgetni olaszul, először azt hitték, francia vagyok (a sapkám miatt… sztereotípiák pff), nagyon rendesek voltak, elkísértek egy jó darabon, sőt még telefonszámot is kaptam, hogy ha bármi zűr van, kereshetem őket XD
Amúgy általában spanyolnak néznek az itteniek (biztos a kreol bőröm miatt…haha), mivel rengeteg erasmus-os spanyol lakik a központban. A többi külföldi meg nem nagyon makog olaszul J

Katedrális

Na de folytassuk is. Megérkeztem Amy-ékhez az albérletbe, kávézgattunk, kártyáztunk, majd elindultunk hozzánk a „nem-parti-lakásavató-partira”. Mivel még a többieket is föl kellett szedni a Ballaró Mercato-nál, más úton indultunk el, mint amit ismertem. Ennek eredményeként kb. egy órát gyalogoltunk, mivel rossz utcában fordultam le… de szerencsére nem lincseltek meg érte J Itthon felbontottunk pár üveg bort, és tanítottunk egy-két játékot egymásnak. Mivel a nappaliban nincs bútor, a konyhába tömörültünk, tiszta nosztalgia volt, mivel kb. annyira volt tömve, mint nálunk otthon Kecskeméten, mikor Dóri-buli van J

Fél egy körül leléptek a többiek, mivel másnap elég húzós nap várt ránk.

Katedrális

Quattro canti (Négy szökőkút)

November 4. péntek

A leghosszabb nap a világon…
Reggel ismét az iroda elől indultunk, vicces volt látni a fejeket az előző este után. Roberta jókat röhögött rajtunk, főleg Nico-n (Fr) és rajtam.
Végre megismertük az első olyan olasz szervezetet, ami igazán koordináltan és szervezetten működik!! Felüdülés volt számomra J A Caritas Agapé nevű centrumában voltunk, ahol rengeteg dologgal foglalkoznak, több kisebb központot futtatnak, amik a bevándorlókat segítik. Majd egy órás olasz bemutatkozó videót és fordítást hallgattunk végig, élénk vitába keveredtünk a maffia szerepét és az állam felelősségét illetően a szegénységgel kapcsolatban, ám nem jutottunk a végére, mennünk kellett tovább. A következő hely a Santa Rosalia volt, a kantin, ahol mindenki dolgozni fog heti egy napot. Igazán nem bánom – isteni illatok szállingóztak J Komolyan mondom, meglepően jól tartják itt a népet… és mi is kapunk ebédet ;)

Rövid ebédszünet következett, amit arra akartam kihasználni, hogy elintézem a bankkártyám. Az olaszok levették a kezüket rólunk, ami nekem még oké, mert beszélem a nyelvüket, de kissé mérges voltam, mert ha ez nem így lenne, mint pl. a többiek esetében, elég körülményes lenne az ilyeneket elintézni. Szóval másfél órás procedúra alatt csak fordítottam meg magyaráztam a többieknek, kártya nekem még mindig nem jutott. Hétfőn várnak szeretettel… De esküszöm, hogy nem idegeskedem egy csöppet sem J Kihasználom ezeket az alkalmakat, hogy kicsit többet megtudjak az itteni életről - a bankost a lakások áráról, fizetésről, életszínvonalról kérdezgettem. Az 1000 eurós átlagkeresetből 6-700 eurót kell költeni lakbérre a központban! Így általában inkább szobákat bérelnek, mert egy apartman minimum 4-5 szobás.

Gyors szendvics-ebéd a piacon, kávé Nico-éknál a via Divisi-n, majd irány a következő központ.
Ismét egy ovit látogattunk meg, az Ubuntu-t, ahol óriásnak érezhettük magunkat, ugyanis egy pöttöm asztalt ültünk körül pöttöm székeken J Odafelé Roberta mutatott egy helyet, ami napközben piac, hétvégén viszont a fiatalok helye – szól a zene, kis bárok és kajáldák mindenütt, tánctér a tér közepén J de erről mesélek kicsit később ;)

Négykor nyitott az Astalli, ahol régen az egyik magyar önkéntes, Eszti dolgozott, és csak jót hallottunk róla. Egy vicces fickó vezetett körbe minket, mintha egy labirintusba kerültünk volna. Ők is különböző szociális szolgáltatásokat nyújtanak a bevándorlóknak (zuhanyozási, mosási lehetőség, listening centre, olasz nyelvórák stb.). Hasonló, mint az Agapé. Mindenki ide akar jönni dolgozni J

pálinka - próba

Végül eljutottunk az utolsó állomásra, a Libera-ba. 15 éve működnek, próbálják az emberek figyelmét felhívni a maffia különböző létezési formáira, nagy városokban főként a korrupcióra, és a (leginkább illegális) bevándorlók helyzetére. Iskolákban rendeznek workshopokat, van egy saját boltjuk, ahol a maffiától ’visszacsórt’ földeken termesztett javakat árulják, részt vesznek több nemzetközi konferencián, eseményen. Még otthon, az interjún ezt a helyet választottam munkahelynek, szerencsére aki ide jön dolgozni, az a Moltivolti-ban is lesz pár napot.

Mindenki hulla fáradtan battyogott vissza a Cesie irodájába, ahol egy gyors kávé után ráírtuk egy papírra, hol szeretnénk dolgozni, és mi motivál. Én a Moltivolti Capovolti-t és a Libera-t választottam végül.

Ma kapunk egy új lakótársat! Jelentette be Roberta. Egy francia lányt, az irodában fog dolgozni. Ahhoz képest, hogy 8-ra ígérte az érkezést, 11-kor még sehol senki. Gondoltuk, lefekszünk, ma már úgy sem jönnek. Közben én átköltöztem egy külön szobába, végre kipakoltam a bőröndjeimet!! J Jó érzés volt egy hét után szekrényből öltözködni…
Éjfélkor arra ébredek, hogy valaki rángatja az ajtómat. Kibattyogtam az előszobába, ahol Roberta és Lara, az új lány állt nagy vigyorral az arcán (kiderült, hogy előbb bedobtak pár sört a Ballarón J). Nem nagyon voltam képben, elmakogtam pár infót angolul, aztán visszadőltem az ágyamba. Másnap reggel pedig: irány Cefalú! ;)

November 5. szombat

Laraval és az észtekkel együtt 10-re az irodához mentünk, majd onnan a többiekkel a vasútállomásra. Kissé sokba fájt a vonatjegy, 9.45 euró volt oda-vissza (így is csoportos kedvezményt kaptunk…), de megérte. 50 perc az út, végig a tengerparton, gyönyörű. 

"pizzéria"

Megérkeztünk Cefalúba. Mivel elég szeles idő volt, elhatároztuk, hogy először várost nézünk. Meg is találtuk a katedrálist, kellemes kis utcákat, meg persze a turista központot. Bár közösen arra a megállapításra jutottunk, hogy az egész város egy nagy turista város, mindenütt éttermek, boltok tele vackokkal, porfogókkal, képeslapokkal. Megálltunk enni, egy-egy szelet pizzát, valami ócska gyorskajáldánál. Legalább olcsó volt.

Marie-val (Au) és Nicoval mindenképp fürödni akartunk a rossz idő ellenére is, így hát megkerestük a strandot. Elsőre nem sikerült, mivel egy sziklás részen lyukadtunk ki, viszont fotók készítésére tökéletes helynek bizonyult J

Egy helyi lakos útba igazított minket, és végre belevetettük magunkat a tengerbeJ A többiek mind kiabálták, hogy őrültek vagyunk, mivel nem volt túl kellemes az idő, de hát ezt nem lehetett kihagyni! A víz egyébként még így is jó volt, úszkáltunk egy kicsit.

 Nagy nehezen megtörölköztünk, átöltöztünk, majd leültünk és kikértük a kötelező kávénkat. Terv szerint indultunk is volna haza, ám a vonatok nem így gondolták – csak két óra múlva ment a következő, illetve az is késett még egy órát… Hadd ne mondjak semmit az olasz tömegközlekedésről. A helyiek elég könnyen felismerték, hogy külföldiek vagyunk, mert mikor megérkezett a vonat, mind tapsoltunk és hujjogtunk J Fél nyolcra haza is értünk.

Gyorsan megnéztük az e-mailjeinket Amy-éknél, mert Roberta elküldte mindenkinek a jövő heti beosztását. A Moltivolti-ban és a Liberában dolgozok hétfőtől!!!!! J Nico és Laura (Est) lesznek a kollégáim J

Itthon Lara-val nekiálltunk vacsorázni, beszélgettünk egy jó órát, majd visszamentünk a Via Divisi-re. Ott már javában folyt a mulatság, nagyon jó volt a hangulat, mindenki örült a munkahelyének. Egy óra körül leléptünk és elindultunk a  Bocceria – ra bulizni J

Amit ott láttam: őrület!!! Két hatalmas tér, az azokat összekötő kis utcák tele fiatalokkal, körben szendvics- és barbecue árusok, bárok kitelepedve, egy-két asztal ahová le lehetett ülni, ám mozdulni csak nehezen tudtál J Heringparti, de mégis élvezhető – teljesen mások itt az emberek. Vettünk egy-egy sört, majd táncra perdültünk – nagyon jó volt a zene, nem lehetett rá nem mozogni! Hajnali négyig ott roptuk, megismerkedtünk a régi önkéntesek olasz ismerőseivel, pár random emberkével, meg egy bolond feka sráccal aki be volt öltözve én nem tudom minek :D

Laraval hazasétáltunk, szegény hallgathatta a szófosásomat, de így legalább úgy tűnt, mintha teleportáltunk volna J Kidőltem, és ma fél 12-kor ébredtem. Megyek is a via Divisire, hátha beengednek netezni J

csak nem késik a vonat?