- Yes!
- Io oppure no...
... zajlott le a beszélgetés köztem és egy kissé dadogós olasz fiatalember között, miközben a kollégáimat vártam a mezőgazdasági dolgozók tüntetése miatt lezárt főutcán.
Habár a palermói lakosság nagy része nem beszél angolul, amit tudnak, azzal büszkén próbálkoznak minden egyes alkalommal. Még akkor is, ha a második mondat már olaszul hangzik el, miszerint sajnálatos módon nincs kapacitásuk e nyelven folytatni a társalgást. Ugyan ez a csillogó szempár fénylik fel, amikor szóba kerül, hogy magyar (magiara) vagyok - aaaah sei di Budapest!! - igen, igazán hízelgő, hogy tudják, Budapest Magyarországon van, na de kérem szépen, nem minden állampolgár lakik a fővárosban, hogy is nézne az ki. Bár statisztikailag nagyobb esély van rá, mint hogy Kiskunröcsögéről származom. Az egyik indiai bevándorló szerint még gazdag ország is vagyunk. Hiába próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, álláspontja szerint, ahol mindenkinek van mobiltelefonja, az az ország gazdag. Pont. Végtére is, mihez viszonyítjuk...
Az olaszok szeretnek magyarázni. És viccelődni. Főként rajtam. Mivel még nem fejlesztettem odáig olasz tudásom, hogy az amúgy is elég sok kívánnivalót maga után hagyó humorérzékem a második idegen nyelvemen is megcsillogtathassam, kénytelen-kelletlen viselem
Zárom soraimat, így a hajnali ébrenlét után, talán sikerül aludnom pár órácskát, mielőtt munkába indulok. Bár ahogy a főnököm, Johnny munkamorálját ismerem, őt zavarná a legkevésbé, ha a holnapi napot mondjuk délután kettőkor kezdeném. Amíg mindent elintézek, amit kell (és hát velem egyértelműen jobban járnak, mint az olasz kollégák nagy részével), addig autonóm rendelkezem a beosztásommal. És én értékelve a bizalmat, fel is kelek szépen reggel fél nyolckor... Fene abba a felelősségteljes énembe. Olaszországban vagyok, vagy mi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése