A Vezúv árnyékában

Irány Napoli! Jó olasz szokás szerint kevesebb, mint egy héttel az indulás előtt tudtuk meg, hogy Nápolyba utazunk a félidős értékelő tréningre. Személy szerint nem sok kedvem volt hozzá, mivel pont most indult be a munka igazán, új projekteken, pályázatokon dolgozunk, nem akartam már az elején „pihenőt” tartani.

Nem beszélve a borzasztó tényről, hogy cirka 9 órás vonatút várt ránk. Reggel hétkor így már a Palermó-Róma intercity fedélzetén durmoltunk (legalábbis próbáltunk, mivel az ülések anatómiailag nem voltak épp megfelelően tervezve…)
Hősiesen harcoltunk az unalom, zsibbadt végtagok és éhség ellen. A kilátás azonban gyönyörű volt – végig a tengerpart mellett szaladtak a sínek. Messzinából komp vitte át a vonatunkat – végre megmozgathattuk fáradt tagjainkat. Szikrázó napsütés, egy finom kapuccsínó és kellemes szellő, távolodva a messzinai hegyektől, majd folytatva utunkat a félszigeten.

Olasz január!

Kicsivel négy óra után érkeztünk, és kellemes meglepetés fogadott minket: Katarina! Még másik két önkéntes is csatlakozott hozzánk, Martins Litvániából és Ana Isabel Spanyolországból. A tréning teljesen más hangulatban telt, mint Cataniában – érződött, hogy ott még csak ismerkedtünk egymással, mostanra pedig igazi kis családdá váltunk. 

Az életkörülmények is sokkal, de sokkal megfelelőbbek voltak – a Vezúv lábánál, kétágyas szobában Amy-vel, kilátás a tengerre, isteni ebédek és vacsorák (bár a tenger gyümölcseiből már elég volt az utolsó nap végére). Kis polipok és halacskák kacsintgattak ránk a tányérból, meg valami állatka lába, amiről nem tudtuk megállapítani, mi is lehet…

Vezúv

A foglalkozásokat is nagyon élveztük, és estére is mindig találtak nekünk programot. Szerdán Roberto Benigni Johnny Stecchino c. remekét néztük meg. Viccelődve panaszkodtam, hogy de hát mégis hol marad a popcorn – nem is kellett sokat várni rá J A trénerek mindenre gondoltak. Utolsó este is hosszúra nyúlt a búcsúbuli – a szervezőkkel, köztük velem is, úgy gondoltuk, twisterrel nyitjuk az estét, majd székfoglalósat játszottunk, amiről kiderült, hogy a huszonévesek is ugyan úgy élvezik, mint a kisiskolások. Egy óra körül mindenki aludni tért, mi pedig, még mindig frissen is üdén, after-party-t tartottunk az egyik szobában. Akkor ez még jó ötletnek bizonyult, nem úgy, mint reggel – Nico feje minden pénzt megért J

Péntekre végül „szabadnapot” kaptunk – elbuszoztunk Pompei-be. Minden tökéletes volt: a  napsütés, a társaság, a környezet, séta a több ezeréves utcák és épületek között. Tökéletes zárása egy tökéletes hétnek.

Délután könnyes búcsút vettünk a többiektől, és ismét nekivágtunk a végeláthatatlan utazásnak – haza, Palermóba.