Io amo Palermo!!

 Annyi minden történik velünk, hogy nem is tudom, hol kezdjem. A napi program követhető, de hihetetlen érzelmi löketet kapunk egy-egy alkalommal.

 Péntek délután ellátogattunk a Santa Chiara-ba és a Giardino di Madre Teresa-ba, a két óvodába, ahol a bevándorlók gyerekeire vigyáznak. Hát meg tudtam volna őket zabálni!! Az egyik produkálta magát, a másik a lábadat ölelgette, a harmadik a piercingemmel játszott… kis tündérbogárkák :D

Ám tudni kell, hogy nagyon rosszak, nem tudom, bírnám-e kilenc hónapig…

Este együtt vacsoráztunk az önkéntesekkel, természetesen tészta volt a menü. Borozgattunk, söröztünk, majd éjfél után hazasétáltunk.

Mivel mindenki fáradt volt, délre beszéltünk meg találkát a CESIE irodája előtt. Elindultunk a strandra. Ám előbb nagyobb kihívás volt megtalálni a buszt! Megérkeztünk egy térre, ahol a 806-os járat megállója után kérdezősködtünk. Ahány ember, annyi féle verziót hallottunk… Végül megpillantottuk a buszt, és egy kis futás árán el is értük. Végül kiderült, hogy mindegyik olasz jó megállót mondott, csak három különbözőt, nem tudom, miért definiálják másként a ’legközelebbi’ kifejezést…

Lényeg a lényeg, hogy elindultunk a Mondellóra. 1.30 euró a jegy, egész barátságos ár. Ám nem jutottunk el a kitűzött célig… véletlen hamarabb szálltunk le. Valószínű azért, mert ahogy megpillantottuk a tengerpartot, mindenki meg akarta rohamozni J 

Szóval a legelső helyen letáboroztunk, majd miután az észt lányok bátran belevetették magukat a habokba, én sem hezitáltam tovább. Meglepetésemre a víz elég jó volt, olyan 22 fok körül lehetett. Nem gondoltam volna, hogy strandolok még az idén!
Egy kis pancsolás után elugrottunk a kötelező kávénkért, és a napon szürcsölgetve élveztük a kilátást és a nyugalmat. Nem volt nehéz megkülönböztetni az olaszokat és a turistákat – az előbbiek már nagykabátban, bakancsban, sállal a nyakukban mászkáltak a parton.

Ahogy lenyugodni készült a nap, összepakoltunk és hazaindultunk.

Este Robertáékhoz voltunk hivatalosak – nemrég házasodtak össze a férjével, és rengeteg ember gyűlt össze, hogy ünnepeljenek. Kellett egy kis idő, míg feloldódtunk egy jól összeszokott társaságban, de aztán már mi is együtt táncoltunk a dobszóra – mivel hogy egy (ha jól emlékszem) szenegáli srác szolgáltatta a muzsikát! Hihetetlen élmény volt ez az este, emberek különböző országokból, tele energiával és szeretettel, nem törődve azzal, hogy a másik mit gondol, teljes extázisban táncolva (vagy inkább ugrálvaJ).

A házibulik itt olyanok, mint a filmekben – két lakás volt nyitva (itt általában egy emeletet elfoglal egy egész lakás), a fenti szinten terasszal, az emberek beszélgettek, vagy táncoltak, vagy mászkáltak a két szint között, és egyre csak gyűltek és gyűltek. Azt sem tudtam, hova kapjam a fejem. Hajnali egy körül hazakísértük egymást, és kettő felé már ágyba is kerültem. (Nem azért, mert papírkutya vagyok, de itt elég ’intenzív’ minden nap és esteJ)

Ma reggel arra ébredtem, hogy nem értem, miért mutat egy órával kevesebbet a laptopom… Aludhattam még egy órát!!! A mai első program a közös ebéd volt, ezért némi szervezkedés után elindultunk Verenával, az osztrák önkéntessel vásárolni a piacra. Azt hiszem, ez az a hely, ahol öröm még a kötelező vásárlás is J 

Hagymával kezdtük a listát, majd miután az árus nagyra kerekedett szemekkel kérdezte, hogy ’soltanto due???? davvero???’, ajándékba megkaptuk a két hagymát J ugyan így jártunk a pepperónival, majd vásároltunk még padlizsánt, cukkinit, oregánót, paradicsom-paprikát – kezdett összeállni a szósz. A kedvenc kis boltomban hozzádobtunk még két kiló tésztát meg paradicsommártást, egy kis parmezánt, majd áttelepedtünk Sam-ékhez főzőcskézni.

egy kis víz talán segít :)

Ebéd 11 főre: 11 euró! És még így is maradt egy kiló tészta. Ha ezt tudjuk tartani, nem lesz gond a kajapénzzel. Szegény Sam-mel, a francia önkéntessel kicsit kitoltam, mert neki adtam a maradék tésztámat (kissé elszámoltam magam, ő meg általában háromszor szed mindenbőlJ) – nem számított rá, hogy ennyire csípősen eszek mindent, de hősiesen állta a sarat J

Egy finom kávé után én hazaballagtam, lefeküdtem aludni egy kicsit, rámfért… a mai program most már csak filmezés Amy-éknél. Holnap pedig végre: shopping! J

Hat körül elkaptam tesómat skype-on, ő meg izzította az egész családotJ Nehéz volt bármit is mondani az eddigi eseményekről, mert nagyon sok dolog volt, de még mindig semmi konkrét. Egyenlőre csak egy dologtól szenvedünk: nincs állandó lakásunk. Bár holnap elvileg végre költözök én is, nem tudom, hogy ismét átmeneti helyre, vagy az már a végleges lesz. Nem olyan kellemes egy bőröndben ’lakni’… Szeretném már kissé otthonosabbá tenni a szobámat, főzőcskézni, berendezkedni. Még a munkahelyről sem tudunk semmit, jövő héten végigjárjuk a többi centrumot, aztán eldől. Alig várom, hogy legyen végre valami rendszer az életemben. De ez Palermo, imádom, és ennek is meg van a maga szépsége! J

Ps. Köszönet Amy-nek a fotókért!!